Sajnos az estém azzal kezdődött, hogy a dresscode ellenőrzésnél a megkérdezésem, engedélyem vagy figyelmeztetés nélkül hozzám nyúlt egy stábtag, közölte velem, hogy égessem el a nadrágomat (kordbársony), és nagyon a fogát szívva beengedett. A barátommal is problémázott, aki egy teljes testes, kurvadrága, méreteire szabott, fasza bőrszettben érkezett. Ez a harc a bejutásért annyira lehozott mindkettőnket az életről, hogy félóra múlva inkább haza is mentünk tele feszültséggel és megbánással, hogy ennyi pénzt kidobtunk a jegyeinkre.

Nyilván itt magával a helyzettel is problémám van. A honlapon kint van, hogy kiraknak, ha vitatkozol a dresscode ellenőrrel, szóval hogy teremtsem le a lábáról, ha hozzámnyúl, nem egyenlőek az erőviszonyok. Másrészt ez az egész csak hab a tortán, mert eleve úgy érzem, hogy a magyar BDSM közeg agresszíven ciszheteró standardok alapján működik. Szóval ez most nem a személyes problémám Zsanett-tel, hanem az általános problémám a közösséggel, ami Zsanettet (is) teremtette.

A dresscode-hoz volt egy kis inspo board az esemény honlapján, ami tele van vékony, fehér, fiatal, ép, konvencionálisan vonzó cisz emberekkel akiken valamilyen hám van. De mi van velem, a kövér, transznemű, fogyatékos leszbikussal? A belépési feltétel látszólag olyasmi, hogy legyen rajtad valamilyen fétis-kiegészítő (hám, bőr, latex, shibari, csipkefehérnemű, stb.) és elég sok bőrfelületed kint legyen, különös tekintettel mellekre és genitáliákra. Magyarán legyél szexuális és kössön valami a BDSM-hez. De mi van, ha a te fétised nem vagy máshogy szexuális, mint az elképzelés, amit itt most felvázolnak? Nem pont egy ilyen térben kéne támogatást kapnod?

Be kell lássam, hogy a Freedom világa az nem nekem van kitalálva. A dresscode egyik kitétele, hogy más partikból kinézzenek téged (milyen partikról? Rave? Fesztivál? Carson Coma koncert a haverokkal?). Engem majdnem minden partiból és nyilvános térből kinéznek. Ha elmegyek strandra egy úszónadrágban meg fogják bámulni a mellkas sebeimet. Kinéznek a női mosdóból, kinéznek a férfi mosdóból, és úgy tűnik, kinéznek a fétispartiból is. Tegyük hozzá szerintem az öltözékemmel nem lett volna semmi probléma, ha lettek volna melleim a meztelen felsőtestemen. De nem voltak. Akkor most elég polgárpukkasztó a mellkasom vagy sem?

Nem akarok nagyon bezzegnekiklehet-ezni, de a partiban számos szerintem hétköznapian felöltözött transz nő/crossdresser/szoknyában lévő férfi volt, így valahogy úgy tűnik, ez elég tabu ahhoz, hogy bebocsátást nyerjenek, persze az, hogy rajtam, mint afab emberen nadrág van (kordbársony, fekete), az senkit se fog érdekelni. Vagy az, hogy a barátomon teljes testet fedő bőrszerkó van az nem ér annyit, mintha kint lennének a mellei vagy a feneke vagy mindene. És ez sem egészséges, hogy ennyire fetisizáljuk a transzfeminin embereket, hogy maga a puszta létezésük vagy a létezésükre való utalás polgárpukkasztás, míg a transzmaszkulin emberekkel, meg azokkal, akik nem vetkőznek eleget, nem tudunk mit kezdeni.

Tehát nem elég az a beengedtetéshez, hogy más partikból kinézzenek téged, hanem egy specifikus módon kell elérned ezt a marginalizációt, aminek meg kell felelnie a ciszheteró szexualitás szabályainak, rigid nemi szerepeknek és csak bizonyos nemi tabuk döntögetésének. A térben nem ismerik el a queer szexualitást (az LMBT-t igen, a queert nem, fontos különbség). Ami kurva szomorú, különösen, hogy a ciszheteró kink borzasztó unalmas. Semmi érdekes vagy extrém nincs benne, azon megy az izgulás, hogy nők is tudnak dominánsak lenni, hogy egy péniszes emberen szoknya van vagy hogy férfiként nézheted ahogy a feleséged smárol egy másik nővel a kedvedért.

A honlap azt írja: “Azért vesszük különösen szigorúan az utcai viseletet kizáró dresszkódot, hogy a partin egy másik univerzumban érezzétek magatokat, ahol mindenkinek át kellett lépnie ezeket a határokat ahhoz, hogy bejusson a végtelen szabadság birodalmába. Ez a buli csak azoknak szól, akik mernek mások lenni, és nincs bennük előítélet!” Hát én kurvára mernék más lenni, ha hagynátok. Szeretnék úgy autentikusan létezni, hogy nincsenek se melleim, se faszom.

Ez az, ami a leginkább zavar az egészben, hogy sokan a kink szcénában felületesen súrolják a queerség tabudöntögetését, és itt meg is állnak. Jók lesznek ők swingernek, unikornisnak, crossdressernek, heteroflexibilisnek, bicuriousnek, mint az amerikai turisták egy olyan országban, aminek a gazdaságát az ő államuk vágta tönkre. Persze a legtöbb ilyen kategóriával amúgy semmi bajom nincs az égegyadta világon, nyugodtan kérdőjelezd meg a szexualitásod, a gender identitásod meg a monogámiával való kapcsolatod egy olyan közegben, ahol nem közösítenek ki téged a kísérletezésért. De mivel ebben a közösségben dominál a ciszheteronormativitás és egyéb többségi narratívák ezért ebből a kísérletezésből nem tud tovább nőni az önfelfedezés.

Rengeteg olyan transz és queer ember van, akik nem tudják a saját identitásukat elválasztani attól a fetisizált verziótól, amit ezek a terek eredményeznek. A queerség lényege a radikális önazonosság, a szabályok és korlátok szétbontása, a szabadság. Az, hogy csak olyan módon fedezheted fel a szexualitásodat és a nemi önkifejezésedet, amik megfelelnek a többség elképzelésének arról, hogy hogyan szabad ezeket a tabukat döntögetni (a parti helyszínének négy fala között ugyebár) ennek a teljes ellentéte. Ezeknek a megkérdőjelező embereknek arra lenne szükségük, hogy tudjanak kapcsolódni a közösségükhöz, annak veterán tagjaihoz, hogy ki tudják nőni a “bébi-queerség” gyerekbetegségeit, mint például ezt a többségnek megfelelni vagy palatable-nek lenni kívánó, male-gazey világlátást. Fetisizálni, szexualizálni, tárgyiasítani embereket persze lehet konszenzuálisan egy fétispartin, de ésszel, informáltan, meg úgy, hogy ne tegyünk kárt marginalizált közösségekben.

Nem azt mondom, hogy ezeken a partikon nincsenek out LMBT+ emberek, mert tudom, hogy vannak. És nagyon sokuknál erősen jelen van az internalizált ciszheteronormativitás, vagy legalábbis olyan kiváltságos helyzetben vannak, hogy képesek ezeknek az elvárásoknak megfelelni. Én hasonlítani se tudok vagy akarok ahhoz, amit egy átlag cisz férfi vonzónak tartana. Kövér vagyok, szőrös, nincsenek melleim, nem hordok “előnyös” ruhákat. Öt évnyi kemény munkám van abban, hogy levetkőzzem (haha) ezeket az elvárásokat, és bizarr lenne pont egy fétisparti miatt visszavennem ezt a maszkot. Nem elég, hogy minden nap mindenhol ki vagyok téve a ciszheterók hülyeségeinek a testtel és szexualitással kapcsolatban, még egy BDSM rendezvényen se vagyok biztonságban ettől.

Nyilván itt van bennem, hogy mi van, ha rossz kapun dörömbölök. Lehet, hogy tökre van egy underground leszbikus genderfuck kinkparty (pls let me in), amit egyszerűen még nem találtam meg. Lehet, hogy mint a műtétekért meg a hormonkezelésért, ezért is külföldre kell mennem.

Itt is megismétlődik ugyanaz a dilemma, ami mindenhol máshol is ott van: próbálom-e azt feljavítani, ami van, vagy hagyni a picsába az egészet és vagy megcsinálom én jól, vagy csak megpróbálok túlélni nélküle. Nem akarok mindent én megcsinálni. Nem akarok úgy tenni, mintha csak én lennék, aki csinál dolgokat vagy igénye van egy jobb hely teremtésére. És azt se hiszem, hogy nem kéne elvárni egy fétisklubtól, hogy normális legyen a queer/transz emberekkel és a consenttel kapcsolatban.

Most fogalmazom az emailt arról, hogy nem okés, ha az engedélyem nélkül hozzám érnek. Akarom-e megpróbálni edukálni ezeket az embereket arról, hogy mi az a queer szexualitás? Tudok-e ilyet egyáltalán? Ha feladom házi feladatnak, hogy nézzék meg az NBC Hannibalt, az Interview with the Vampire és az Our Flag Means Death sorozatot meg nézzenek utána butch leszbikus divatnak és a drag kingeknek, akkor nem tudom, hogy értenének-e ebből bármit. Mindenesetre szervezek egy FLINTA* munchot valamikor (hit me up ha beszállnál a szervezésbe vagy eljönnél), mert meg-ő-rü-lök. Lehet lesz ebből később party szervezés is, de semmit nem ígérek.

Jól érzed, hogy fenn vagyok akadva a dress code-on. Nem értem. Az is kint van a honlapon, hogy nem a pénzen múlik a dolog, és kevés pénzből meg otthoni dolgokból is össze lehet hozni egy jó outfitet. Ez nekem kicsit hamisan cseng, tekintve, hogy azt szeretnénk, legyünk igényesek a kinézetünkre. Nem tudom, kinek van otthon elfekvőben egy teljes black tie vagy kinky steampunk outfit, de nem nekem. Az én bőr kiegészítőim turiból vannak meg ajándékból, és nagyon is szeretnék többet, de hazai készítőtől jó minőségű bőr holmit venni nem olcsó mulatság. Lehetett volna bőrnadrágot viselnem, de mikor fogok tudni olyat turizni a méretemben, amikor sima nadrágot is alig találok? Ha csak a biztos beengedésre játszankék, persze össze tudnék turizni valamit, de nem érezném jól magam benne, akkor meg minek?

További kérdésem, hogy mi az, hogy hétköznapi ruha? Nagyon ellene vagyunk minden leírásban, a farmernek kifejezetten. Szeretném halkan megemlíteni, hogy a farmer a munkásosztály anyagából indult ki és kicsit classist szaga van kizárni, de oké. Ki dönti el, mi hétköznapi ruha? Ha én kisestélyiben járok a boltba, gondolom az nem számít, meg most töredelmesen bevallom, hogy az offenzív (kordbársony, fekete, azóta se elégetett) nadrágomat is vettem már fel utcára. Az az elméletem, hogy itt valahogy az outfitbe belevetett energiát próbálják szabályozni, vagyis hogy ne legyen low effort. Szintén klasszikus: az ember vagy az idejével fizet, vagy a pénzével. Nyilván ahogy a barátomnál is látjuk, a drága szett nem feltétlenül jelent problémamentességet, ha nem vagy könnyen szexualizálható. Szóval ilyen fogalmak keringenek a fejemben a dress code-dal kapcsolatban, hogy high vs low effort, költségesség, szexualizálhatóság, tárgyiasítás.

A bölcsész bennem azt firtatja, hogy tulajdonképpen itt kinek van joga polgárpukkasztani, tabukat döntögetni, meghökkentőnek lenni. Ki szabályozza, hogy mi az, ami szexuális, milyen testeknek milyen testrészei számítanak botrányosnak? Ebben a helyzetben az az érdekes, hogy van egy szó szoros értelmében vett gatekeeper, aki ezt meghatározza, de nyilván ő csak reprezentál valamiféle kimondatlan konszenzust. És nem, nem jobb a helyzet attól, hogy Zsanett egy transz nő, ahogy mondtam, attól, hogy valaki LMBT+ még nem jelenti azt, hogy lebontotta az internalizált ciszheteronormativitását. Gyakran a bináris transz emberek furábbak tudnak lenni a hagyományos nemi szerepek betartatásával kapcsolatban, mint egyes cisz emberek.

A jelenlegi politikai állás szerint a létezésem inherensen szexuális, politikai, nem megfelelő gyermekek közelében. De ha megjelenek félmeztelenül egy partin bőr fétis-kiegészítőkkel, piercingekkel, tetoválásokkal egy olyan szettben, ami szervesen kapcsolódik a butch hagyományhoz, hirtelen nem vagyok elég extrém. Nem hogy két szék között a földre, de még a székekig se jutok el.

Kisebbségnek lenni izoláló és frusztráló. Az, hogy queerként nem érzem otthon magam a magyar kink szcénában, frusztráló. Az, hogy nem tudok magabiztosan szexi lenni egy erre dedikált helyen, frusztráló. Az, hogy mások egy éjszakára kikölcsönzik a szubkultúrám és a barátaim szubkultúráinak az esztétikáját, amiért minket nap mint nap diszkrimináció ér, frusztráló. Kivan a felcsatolható faszom.

Szemléltetésképpen csináltam egy mood boardot a képekből, amiket a Freedom Fetish “dresscode” nevű Pinterest táblájáról szedtem, és egy másikat arról, hogy én személy szerint hogyan tenném ezt queerré (ne nézzétek a képszerkesztő képességeimet most pls). Abba most bele se fognék, hogy a képeik fele mintha egy Wish hirdetésből lenne lementve. Az én szempontjaim a válogatás során azok voltak, hogy kötődjön a kinkhez a szett, és legyen koherens, esztétikailag átgondolt.

Ezt az egész agymenést a goth párom elegánsan összefoglalta azzal, hogy ami itt folyik, az pózerség. Pózerség olyan értelemben, hogy kölcsönveszik az alternatív szubkultúrák esztétikáját (mint az “extrém goth”, ami a honlapjukon is szerepel “inspirációnak”), de nem a történelmüket és értékrendjüket, és olyan értelemben is, hogy ünneplik magukat, hogy milyen LMBT+ barátok, miközben ilyen partikat szerveznek, hogy “Gentlemen and Sluts” meg “Girl Power” (arról már ne is beszéljünk, hogy miért hívunk felnőtt, domináns nőket lányoknak, miközben a domináns férfiakat úriemberezzük - vagy legyen Boy Power, vagy nevezzük át a Girl Powert).

Erről beszéltem is egyébként a MOF-osokkal, és az volt a válasz, hogy hát a Gentlemen and Sluts partin nők is lehetnek gentlemenek, és férfiak is lehetnek slutok. Ez pedig szerintem gyönyörűen illusztrálja, amit mondani akarok. Az egész “vagy-vagy” koncepció patriarchális hülyeség, amit nem értem, hogy miért kell egy elvileg szabad, teljesen más univerzumot létrehozó térben lemodellezni. Szuper, hogy a férfiak is lehetnek nőiesek és a nők is lehetnek férfiasak, de továbbra sem látom, hogy mi ebben az extrém vagy a tabudöntögető. Egy barátom ezt úgy fogalmazta, hogy mintha a 3D-t (vagy 4D-t, egek és csillagok) próbálnád elmagyarázni annak, aki csak 2D-ben lát. És tényleg. (Köszi, Kim!)

A Girl Power partin a férfiak több, a nők kevesebb pénzt fizetnek a belépőért. Teszem fel a kérdést, mi van a szubmisszív nőkkel, akik csak azt szeretnék, hogy más nők dominálják őket? Miért automatikus feltételezésünk, hogy itt csak férfiak lesznek elnyomva? Mi van azokkal, akik nem tartoznak egyik nemhez sem, vagy csak hozzávetőlegesen? Most az a kitétel, hogy feminin domináns emberek jöhetnek, vagy jöhet egy butch/masc nő is dominának? Beléphet-e nem passing vagy –urambocsá’– szándékosan maszkulin/butch transz nő kevesebb pénzért? Egy nembináris embert a kinézete/szőrzete/genitáliája/sub-dom preferenciája alapján kategorizálunk be? Mi van, ha én mint domináns, transzmaszkulin nembináris ember kizárólag női és transz szubokkal szeretnék foglalkozni? Szuper, hogy az a válasz, hogy a nembináris emberek maguk választhatnak kategóriát, de ez azt jelenti hogy ha részt akarok venni, misgenderelnem kell magam valamilyen irányba és leegyszerűsíteni a komplex identitásomat és queerségemet. Az alapfelállás kirekesztő, és erre nem az a megoldás, hogy kivételeket teszünk, meg hozzátesszük, hogy amúgy más is jöhet, hanem az, hogy megváltoztatjuk az alapfelállást.

Ott van még az is, hogy vannak az úgynevezett Gay Friday eseményeik meleg, biszex és megkérdőjelező férfiaknak. Ez nagyszerű, de mindennek fényében, amit itt felvázoltam, csak még frusztrálóbb. Eleve nehéz nekem olyan LMBT terekben léteznem, mint mondjuk a Pride vagy a Pride After vagy bármilyen LMBT buli, mert a meleg/bi férfiak rövid úton eluralják a teret, és mindenki más kiszorul. Ez egy nemzetközi szinten visszatérő probléma, hogy rengeteg melegbár van férfiaknak, a leszbikus bárok viszont kevesen vannak és fogyatkoznak. A Women on Women partin, ahol voltam is több férfit láttam, mint nőt. Szóval szupcsika, hogy a heterók mellett a meleg/bi/megkérdőjelező férfiaknak is csinálunk teret, de az annyira nem, hogy a leszbikusokról mélyen hallgatunk.

Félreértés ne essék, nem arról van szó, hogy azt szeretném, csapjunk hozzá a naptárhoz félévente egy leszbikus partit. Valamit queerré tenni egy teljesen más dolog, mint egy meglévő ciszhet alaphoz hozzáadogatni az LMBTQIAA+ különböző betűit. Queerré tenni azt jelenti, hogy megváltoztatjuk a világlátásunkat, az elvárásainkat embertársaink iránt és lebontjuk azokat a gátlásokat és felesleges szabályokat (pl. hogy csak két nem létezik, vagy hogy a dominancia az maszkulin tulajdonság, vagy hogy egy feminin ember csak maszkulin emberhez vonzódhat), amik minket is megbénítanak a saját identitásunk felfedezésében. Queerré tenni valamit transzcendens, besorolhatatlan, kategóriákon túli, bizarr, idegen, abszurd, pont amilyennek szerintem egy fétispartinak is lennie kéne.

Csak feldobnék pár parti-javaslatot szintén a szemléltetés kedvéért, hogy hogy lehetne ezt máshogy csinálni:

• Kegyetlen Istenek és Halandóik

• Vámpírok, Vérzsákok és Vámpírvadászok

• Megzavarodott Időutazó Szexelni Szeretne

• Apu, Vétkeztem

Saját moodboardon szereplő emberek fentről lefelé, balról jobbra:

Qhannisa Del Woera, Kitty Tsui, Megan Kimberling,

Nadja Naagini, Ady Del Valle, Miranda Sharp,

Chapell Roan, Adwaith Abhilash, Jupiter,

Parker Blake Chandler, Aariana Rose Philip, Ben Rey

Még egy kép Kitty Tsui-ról, csak mert megtehetem:

• Bevezetés

• Fogalmak és alapelvek

• Akadálymentesítés és hozzáférhetőség

• Egyéni és intézményes akadálymentesítés

• Inkluzivitás

• Interszekcionalitás

• Kisebbség

• Kinek a feladata az akadálymentesítés?

• Tárgyalás

• Mi a helyzet?

• Mit mond a szakma?

• Stáb

• Magyar intézmények

• Külföldi intézmények

• Mit mond a közönség?

• Trafó akadálymentesítési javaslatok

• Kommunikáció

• Trigger és contet warning

• Honlapon található információk

• Live streaming vagy felvétel biztosítása

• Image/video captioning a szociális médián

• Szenzoros ügyek

• Audionarráció

• Füldugók és fülvédők biztosítása

• Szenzoros szoba/elkülönített tér

• Feliratozás

• Szagok

• Székek

• Érintések

• Fények

• Maszkok

• Touch-tour

• Halk fidget játékok elérhetővé tétele

• Várakozás

• Mosdók

• Tamponok, betétek és egyéb higiéniás eszközök

• Nemsemlegesítés

• Kinek elérhető a mosdó?

• Ügyelők és stáb

• Jegyárak

• Lezárás

• Irodalomjegyzék

Bevezetés

Az akadálymentesítés és hozzáférhetőség egyre népszerűbb témák itthon és nemzetközi vizeken is, amit érintettként nagyra értékelek. Különösen fontos számomra, hogy a kulturális intézmények kontextusában is átvizsgáljuk a meglévő rendszereket, hagyományokat, szokásokat, és változtassunk, ha változásra van szükség. Célom az volt, hogy összeállítsak egy a Trafó Kortárs Művészetek Házára fókuszáló esettanulmányt, melyben érintek hazai és nemzetközi jógyakorlatokat is.

Létfontosságú, hogy különböző fogyatékkal élő, illetve kisebbségi identitású emberek számára megkönnyítsük, hogy hozzáférjenek a kulturális terekhez, hiszen ezek a terek közösséget, kapcsolódást, közösségi reflexiót, szemléletformálást jelentenek. Valamilyen kisebbséghez tartozni – különösen, ha fogyatékosságról van szó – rendkívül izoláló tapasztalat, és eredménye sokszor kisebbségi stressz (a kisebbségi stressz modellt Ilan Meyer dolgozta ki, eredetileg a nemi és szexuális kisebbségekkel kapcsolatban).

Tanulmányom során először tisztázok pár alapfogalmat, mint az akadálymentesítés, hozzáférhetőség, inkluzivitás, interszekcionalitás, kisebbség, hogy mi a különbség az egyéni és intézményes akadálymentesítés között, illetve, hogy kinek a felelőssége az akadálymentesítés. Ezután bemutatom a Trafót, a stábbal, hazai és nemzetközi intézményekkel készült interjúkat, majd a nézőknek kiküldött akadálymentesítési kérdőív eredményeit. Végül a kutatás eredményei alapján összeállítottam egy javaslatlistát arra, hogy a Trafó hogyan tehetné magát még hozzáférhetőbbé a kisebbségek számára. A tanulmányhoz tartozik függelékként egy visual story, mely maga is egy akadálymentesítési eszköz, melyet az intézmény szabadon felhasználhat.

Fogalmak és alapelvek:

Akadálymentesítés és hozzáférhetőség,

Az akadálymentesítés hallatán a legtöbben rámpákat, jelnyelvi tolmácsot és Braille-t látnak lelki szemeik előtt. Én ebben a tanulmányban az akadálymentesítést a hozzáférhetővé tétellel (máshogy: egyenlő esélyű hozzáférés) szinonim módon kezelem, a maga szó szerinti értelmében: minden akadálymentesítésnek minősül, ami elgördít láthatatlan vagy látható akadályokat az elől, aki meg akar közelíteni egy adott teret. Ezt az értelmezést nem én fedeztem fel, és nem vagyok benne egyedül: „…az akadálymentesítés fogalomköre messze túlmutat a fizikai élettér elérhetővé tételén, ahogyan a fenntarthatóság keretei is jelentősen átértelmeződnek, kitágulnak…” (Farkas és társa, 2019)

Az akadálymentesítésnek van fizikai szintje: rámpák és liftek beépítése, kerekesszékes mosdó biztosítása, meleg fényű villanykörték installálása, ezeket sokszor befolyásolják az épület adottságai. De ezen kívül létezik az akadálymentesítésnek egy elvontabb szintje is: egyszerűsített leírások, virtuális térképek, zsargon minimálisra csökkentése.

Például vehetünk egy könyvet: fizikai akadálymentesítésnek minősül, hogy milyen betűtípussal nyomtatták (a diszlexiások számára könnyebben olvashatóak a talpatlan betűtípusok), milyen szorosan van kötve vagy ragasztva (ha valakinek korlátozott a mobilitása, vagy krónikus fájdalommal él, vagy bármilyen okból nem tudja használni a kezét, nehéz egy könyvet hosszan nyitva tartani), milyen nehéz, milyen vastag papírra van nyomva, átlátszanak-e a betűk, milyen a kontraszt a tinta és a lap között. A következő szinten pedig az a kérdés, hogy a szöveg érthető-e, átlátható-e, megfelelően van-e taglalva, mennyi mentális munkába kerül a megértése.

„A fogyatékosságot strukturálisan erősíti az épségizmus (ableism), egy olyan rendszer, amely a nem fogyatékos emberek felsőbbrendűségében és a fogyatékos emberek jogfosztásában gyökerezik a hozzáférés megtagadása révén. Az akadálymentesítés az elsődleges eszköz, amelyet a szervezetek igénybe vehetnek az épségizmus lebontása és egy befogadóbb tér létrehozása érdekében; ez határozza meg, hogy milyen mértékben tud minden ember hozzáférni bizonyos erőforrásokhoz és részt venni a kulturális, társadalmi, politikai és gazdasági szférában.” (Lazard, 2019)

Egyéni és intézményes akadálymentesítés

Az akadálymentesítés alatt érthetünk egy nagy átfogó folyamatot, de azt is, ha egy konkrét személy részére szeretnénk megadni a feltételeket, hogy részt tudjon venni egy adott térben. Angolosan ezt „accomodation”-nek, akkomodációnak hívják, definíciója így hangzik:

„akkomodáció: olyan folyamat, elem vagy struktúra, amely lehetővé teszi, hogy egy személy szükségletei teljesüljenek, és így a tőle eltérő személyekkel egyenrangú résztvevő lehessen. Az akkomodáció nagyon sokféle lehet, és bármi lehet a jelnyelvi tolmácstól kezdve a határidő meghosszabbításán át a zene és az SFX hangerejének csökkentéséig.” (Malson, 2023)

Nyilvánvalóan még ha egy intézmény mindenre igyekszik odafigyelni, akkor is merülnek fel olyan individuális igények vagy problémák, amiket nem lehetett előre megjósolni, és amikkel ott helyben kell kezdeni valamit. Mindemellett nem ajánlott azon az elven működni, hogy az intézmény akadálymentesítése alatt csak individuális akkomodációkat értünk.

Ez a hozzáállás az egyén vállára teszi a felelősséget, hogy kommunikálja az igényeit és kvázi szívességet kérjen egy intézménytől, ami egy nagyon sérülékeny és kitett állapot. Gyakran bizonyítanunk kell, hogy valóban rászorulunk az akadálymentesítésre, és akarva-akaratlanul éreztetik velünk, hogy plusz munkát és kellemetlenséget okozunk az igényeinkkel.

„...a fogyatékosság problémája már nem az egyének elméjében vagy testében rejlik, hanem az épített környezetben és a társadalmi mintákban, amelyek kizárják vagy megbélyegzik a testek, elmék és létmódok bizonyos fajtáit”. (Kafer,2013)

„Az épségizmus gyakran láthatatlan, nehéz azonosítani, és az épségista alapvetések sokszor nem tudatosan reprodukálódnak a mindennapokban, az intézményrendszerek működésében. Az épségizmus éppúgy jelen van a kultúrában, művészetben, mint a nem akadálymentesített közlekedésben, a diszkriminatív vállalati toborzási gyakorlatokban vagy a szegregált oktatási rendszerben. Széles palettán mozog, az épségizmuson alapuló cselekedetek az „ártatlan” megjegyzésektől (microagression) (Sue 2010) egészen az eutanáziaprogramokig vagy a szelektív abortuszig terjedhetnek (Gent 2011). Érvényessége annak ellenére nem kérdőjeleződik meg, hogy az épség mint állapot bizonyos értelemben időszakos, ideiglenes (temporarily able-bodied), a testi funkciócsökkenés az életkor előrehaladtával fokozódhat, így a fogyatékosságot előbb vagy utóbb mindenki megtapasztalhatja, aki kellően hosszú ideig él (McRuer 2006)” (Csillag és társai 2019)

Szerencsésebb hozzáállás, ha az egyéni szintről intézményesre emeljük a kérdést, és az egész képet egyszerre fejlesztjük. Ez folyamatos fejlődést, újra-felülvizsgálást és önreflexiót jelent, közös munkát az érintett közösségek tagjaival, kreatív megoldásokat és átláthatóságra való törekvést.

„Ahhoz, hogy valóban akadálymentes színházat hozzunk létre, a közönség élményének minden aspektusát a lehető legkönnyebben hozzáférhetővé kell tenni.” (Malson, 2023)

„A hozzáférési igények nem statikusak; végtelen tényezők függvényében változhatnak. (...) A hozzáférhetőség nagy része elsősorban arról szól, hogy le kell engedni a falainkat, és olyan környezetet kell facilitálni, ahol az igények kielégíthetők.” (Lazard, 2019)

Inkluzivitás

Az intézményes akadálymentesítés egy másik előnye, hogy mindenkinek jó. Gyakran találkozunk azzal a jelenséggel, hogy különböző „engedmények” megszerzése érdekében bizonyítanunk kell, hogy „megérdemeljük” őket. Ehhez párosulhat egy paranoia a visszaélés lehetőségével kapcsolatban, hogy olyan emberek is megkapják ezeket az engedményeket, akik nem is szorulnak rájuk igazán.

Én szeretném, ha átalakítanánk kicsit ezt a gondolkodásmódot és keretezést, mert nem produktív, és kifejezetten káros tud lenni. A kiindulási alap az, hogy szétválasztjuk a „normális” embereket a „rászorulóktól”, ez utóbbit mássá nyilvánítva (othering), és elidegenítve. Ehelyett a szegregálás helyett az inkluzivitást tartom helyes útnak.

Az inkluzivitás lényege, hogy ahelyett, hogy kategóriákba sorolnánk az embereket különböző „engedményekkel”, nemes egyszerűséggel mindenkinek megadjuk ugyanazokat a jogokat és lehetőségeket. Az intézményes akadálymentesítés annak az eszköze, hogy elérjük az inkluzivitást: „az olyan emberek befogadásának és akkomodációjának gyakorlata, akik gyakran szembesülnek faji, nemi, nemi, képességbeli, szexuális vagy identitásbeli megkülönböztetéssel és kirekesztéssel.” (Jagoo, 2024)

Interszekcionalitás

Az interszekcionalitás lényege, hogy tudatában vagyunk annak, hogy minden ember komplex és több identitást hordoz önmagában. [definíció valahonnan] Kevés olyan ember van, aki szigorúan csak egy kisebbségi kategóriába tartozik, ezért is fontos, hogy ne csak egy fajta akadálymentesítésre kerüljön a hangsúly. Géczy Dorottya így ír az interszekcionalitásról: „az interszekcionalitás fogalma, mely a különböző dimenziók mentén meglévő hátrányok egymásra hatását jelenti (Crenshew 1991; King 1988). Ilyen dimenziók lehetnek például a nem, faj, etnikum, szexuális orientáció, vallási hovatartozás. E dimenziók mentén, mint az elnyomás különálló rendszereinek vizsgálatával szemben az interszekcionalitás azt vizsgálja, hogyezek hogyan konstruálják egymást. (Collins,1998).” (Géczy, 2024)

Kisebbség

A kisebbségi identitás egy szociális identitás, mely az egyén különböző csoportokhoz tartozását jelenti. (Géczy, 2024) A világban sok minden az úgynevezett többségi társadalom vélt vagy valós igényei alapján lett kialakítva a munkáskesztyűk méretétől kezdve a biztonsági övek magasságán keresztül, a munkaszüneti és ünnepnapokig.

Van, amikor egy kisebbség nem szó szerinti értelemben vett kisebbség, például, amikor a nőkről beszélünk, valójában ők vannak számszerűen többségben, viszont a társadalom patriarchális berendezkedése miatt hátrányos megkülönböztetésben részesülnek.

Szeretnék megemlíteni a teljesség igénye nélkül néhány olyan kisebbségi identitást, melyre fokozott figyelmet érdemes fordítani egy akadálymentesítési folyamat során. A lista megírásával az a célom, hogy bővítsem az olvasó elképzelését arról, kiknek is lehet szüksége akadálymentesítésre, nem az, hogy leszűkítsem az „érdemes” csoportok listáját. Ezeken kívül számtalan módon diverz az emberi tapasztalat, amit nem lehet és nem is kívánok bekategorizálni.

Illetve sokan nem tartják magukat fogyatékkal élőnek vagy speciális szükségletekkel rendelkezőnek, hiába élnek együtt valamilyen mentális vagy egészségügyi állapottal. Az intézményszintű akadálymentesítés nekik is segít, hiszen lehet, hogy maguktól nem igényelnének egyénit saját részükre. Ezt mind észben tartva kik számára akadálymentesíthetünk?

• Fogyatékkal élők

  • Mozgássérültek (használjanak akár állandóan vagy időszakosan kerekesszéket, sétabotot, járókeretet, bármilyen egyéb mobilitást segítő eszközt használók)

  • Látássérültek

  • Hallássérültek (siketek és nagyothallók)

  • Neurodiverz emberek (autizmus, ADHD, diszlexia, diszgráfia, stb.)

  • Hangulati zavarokkal és pszichiátriai nehézséggel élő emberek (depresszió, disztímia, PTSD és CPTSD, DID, OCD, személyiségzavarok, étkezési zavarok, stb.)

  • Krónikusan beteg vagy fáradékony emberek

• Vallási kisebbségek

• Nemzeti és etnikai kisebbségek

• LMBTQIA+/Queer közösség (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, queer vagy megkérdőjelező, interszex, aszexuáls, aromantikus, agender, stb.)

• Nemi kisebbségek: nők, nembináris, transznemű és interszex emberek

• Mélyszegénységben és szegénységben élők

• Gyermekek és idős emberek

Kinek a feladata az akadálymentesítés?

Amellett, hogy mind a művészeknek, mind a befogadó intézménynek felelőssége szem előtt tartani a hozzáférhetőséget, az akadálymentesítés elősorban a fenntartó dolga, hiszen humán és pénzügyi erőforrások nélkül nem lehet hosszan tartó és mélyremenő változásokat eszközölni.

A későbbiekből kitűnik, hogy mind a Trafónak, mind egyes művészeinek van igénye arra, hogy hozzáférhetőbbé tegyék a kiállításokat, előadásokat, workshopokat a kisebbségek számára, ám a megfelelő háttér nélkül ezek nem tudják egy rendszerszintű gyakorlattá kinőni magukat.

Tárgyalás

A tanulmány megírásához személyesen bejártam a Trafó tereit, tájékozódtam szakszövegekből, illetve már számomra ismert jógyakorlatokból. Interjúkat készítettem a stáb tagjaival, két hazai intézménnyel, illetve két külföldi intézménnyel. A mentoraim, Szalipszki Judit és Drucker Dávid segítségével összeállítottam egy kérdőívet nyomtatott és digitális formában, mely a közönség igényeit és visszajelzéseit hivatott összegyűjteni és valamelyest számszerűsíteni. A tanulmányom célja, hogy összefoglalja a Trafó jelenlegi helyzetét akadálymentesítés és hozzáférhetőség szempontjából, illetve, hogy biztosítson egy átfogó javaslatlistát azokról a módokról, ahogyan tovább fejleszthető az intézmény ezeken a területeken.

Részletesen le fogom írni a Trafó fizikai adottságait, megközelíthetőségét, illetve, hogy milyen munkát végeztek eddig a hozzáférhetőség és akadálymentesítés területén. Ezután bemutatom a stábbal, külföldi és magyar intézményekkel készített interjúim eredményét, majd leírom a közönségnek kiküldött kérdőív eredményeit. Végül részletezem a javaslataimat azzal kapcsolatban, hogy mit tehetne a Trafó azért, hogy még hozzáférhetőbbek legyenek a terei és programjai.

Mi a helyzet?

Bejárás és a stábbal készített interjúk segítségével itt össze fogom foglalni a Trafó jelenlegi helyzetét, elsősorban a fizikai térre koncentrálva. Az itt leírt információk a tanulmány függelékében is megtalálhatók, képekkel együtt, egyfajta térképként. Ez a térkép egyrészt illusztrálja, milyen információkat és hogyan érdemes a látogatók tudtára hozni, másrészt egy konkrét, kézzelfogható eszköz a Trafó számára: a tanulmány ezen szekcióját egy az egyben kirakhatják a honlapjukra illetve felületeikre a látogatók tájékoztatása érdekében. Az ilyen térképeket angolosan „visual story”-nak vagy „virtual map”-nek hívják, és bevett jógyakorlat nemzetközi intézményekben. A térkép elkészítéséhez segítségemre voltak a stáb tagjai mind konzultációkon, mind körbevezetéseken keresztül. A térképből két verzió készült, egy a látogatóknak, egy pedig az előadóművészeknek, valamint mindkettőből készítettem angol nyelvű fordítást, ezeket a verziókat itt nem mellékelem.

A Trafóban kulturális programok számos fajtája megfordul: koncert, színházi előadás, tánc, performansz, kiállítás, workshop, újcirkusz, filmvetítés, beszélgetés, tárlatvezetés és részvételi színház, hogy csak párat említsek. A termek és nézőterek berendezése folyamatosan változik, a közönség beengedése előtti utolsó pillanatig próbák folynak.

Az épület maga megközelíthető kocsival, bár csak korlátozott mennyiségű parkolóhely áll rendelkezésre, biciklivel, illetve tömegközlekedéssel a hármas metró és a négyes-hatos villamos Corvin-negyed nevű megállói esnek hozzá legközelebb. A bejárat mellett található egy biciklitároló. A Tűzoltó utcai oldalon a járda egyenetlen, az út felé lejt, illetve a kávézó nyitvatartási idejében két hirdetőtábla is ki van helyezve rá. A kávézóhoz tartozó üvegablakok előtt padok és székek vannak kihelyezve. Programok előtt és után gyakran beszélgetnek itt csoportokban a látogatók, ami megnehezítheti a közlekedést.

A Liliom utcai oldalon van lehetőség lépcső és rámpa segítségével bejutni a Nagyterembe. Az épület főbejáratánál két ajtón keresztül lehet bejutni, ezek között jobb kézre található a portaszolgálat. Mind a két ajtó kifelé nyílik egy függőleges fogantyú segítségével, és magától záródik. A bejárati ajtók 95 centiméter szélesek, szükség esetén a második szárnyukat is ki lehet nyitni, így duplaakkora hely keletkezik. A bejáratnál nincs lépcső. A földszint padlóját fekete, sima linóleum fedi, mely minimálisan tükröződik, és nem csiszognak rajta a cipők. A bejárattól fehérrel felfestett vonalak vezetnek az épület különböző szekcióihoz, ezek textúrában nem térnek el a padló többi részétől. A Trafó terei általában hideg fényű lámpákkal vannak megvilágítva, melyek nem villognak érzékelhetően.

A látogatók számára két mosdó áll rendelkezésre, egy a földszinten, egy pedig lent, a Klub és Galéria szintjén. A földszinten a Trafik kávézón keresztül lehet eljutni a kerekesszékes, női és férfi mosdókhoz. A kerekesszékes mosdóban található egy lehajtható pelenkázóasztal is. Az ajtó szélessége 95 centiméter, kifelé nyílik. A vécé ülőkéje 40 centiméterre, a kapaszkodó teteje és a mosdókagyló 77 centiméterre van a földtől. A mosdóban 150x170 centiméter szabad, üres mozgástér van.

A kávézó fogyasztói terének része egy gyereksarok, játékokkal és könyvekkel, a kínálatban szerepelnek vega, vegán, cukormentes és gluténmentes opciók. A gyereksarokban található egy kanapé egy kávézóasztallal, illetve három további fajta ülőalkalmatosságból választhatnak a leülni kívánók.

A főbejáraton belépve jobb oldalt található a függönnyel szeparált feljárat a Kabin nevű térhez, illetve a tetőteraszhoz. A Kabinhoz tizenhat plusz öt, fém lépcsőfok vezet fel, bal oldalon található korlát. A lépcső tetején találjuk balkézre található a Kabin bejárata, és egyenesen vezet ki egy ajtó a tetőteraszra. Ez utóbbi ajtaja kilinccsel befelé nyílik és magától záródik. A terasz deszkákkal padlózott, üvegkorláttal és fa padokkal ellátott. A Kabin ajtaja kilinccsel felénk nyílik. A terem világos, légkondicionált, a padló sötétszürke alapon fehér foltos linóleum.

A bejárattól egyenesen előre haladva látható a jegypénztár. Itt jobbra fordulva válaszúthoz érkezünk. Jobbkézre található a ruhatár, melynek használata nem kötelező, de díjhoz kötött (kétszázötven Forint), és csak készpénzes fizetés lehetséges. A ruhatár az előadás után fél órával zár. A ruhatár mellett ki lehet lépni egy félig fedett, térköves, dohányzásra kijelölt kültéri területre, ahol jobbkézre egy kuka, balkézre pedig egy álló asztal található. Az ajtók kifelé nyílnak egy vízszintes tolófoganytú segítségével.

A jegypénztár mellett, a dohányzóval és ruhatárral szemben található lépcsőn lehet feljutni a Nagyterem előteréhez. A lépcső tíz fokból áll, melyek egyesével meg vannak világítva, és ugyanolyan fekete linóleummal vannak fedve, mint a padló többi része. Csak a bal oldalon található hozzá fémkorlát.

Az előtér berendezése változik, de általában található benne néhány kanapé, dohányzóasztal, illetve magasított asztalok bárszékekkel. A bal szemben lévő sarokban alkalmanként bár üzemel. A bárpult mellett a bal oldali falon dupla fekete ajtókon keresztül tudsz bejutni a Nagyterembe.

A Nagyterembe a Liliom utca felől is be lehet jutni rámpa segítségével, ez az egyetlen terem, ami lépcsőhasználat nélkül is elérhető. A kerekesszékkel közlekedők a teremből úgy tudják elérni az akadálymentesített mosdót, ha az utcán megkerülik az épületet, és a főbejáraton keresztül közelítik meg a kávézó végében lévő mellékhelyiséget.

A Nagyterem berendezése előadásról-előadásra változik. A székek lehetnek egy oldalon, két oldalon, körben. Helyfoglalásra emiatt sajnos nincs lehetőség. A székek maguk karfával ellátottak, ülőfelületük párnázott, közepesen kemény. A karfák nem párnázottak.

A dohányzó kijáratával szemben, az előtérbe felvezető lépcső mellett jobbra található a lejárat a Klubba és a Galériába. A lépcső tíz plusz hét beton lépcsőfokból és egy fordulóból áll. A forduló falait tükör fedi, ami lehet zavaró a tájékozódásban. A forduló utáni lépcsőszakasz jobb oldalán található korlát. A lépcső aljánál élesen jobbra fordulva van a Galéria bejárata.

További három, korláttal ellátott lépcsőfokkal lejjebb található a Klubba vezető folyosó, három piros színház szék, illetve a folyosó oldalában egy-egy piros ajtó a férfi és női mosdónak. A Klub berendezése folyamatosan változik, ahogy a Nagyteremé is. A padlót pirosas-narancssárgás linóleum fedi, a székek ugyanolyanok, mint a Nagyteremben.

A Trafó honlapja viszonylag átlátható, könnyen navigálható. Sajnos a honlap akadálymentességének megítéléséhez nincs elég informatikai szaktudásom. Mint munkahely, a Trafó hasonlóan akadálymentes, mint a nézők számára. Az elmúlt öt hónapban volt szerencsém a csapat tagjává válni valamelyest, és pozitív tapasztalataim voltak mind akkomodációs, mind emberi szempontból.

Mit mond a szakma?

Stáb

A Trafó jelenlegi helyzetének felméréséhez a bejáráson túl a stábbal is készítettem interjúkat. Itt személyes lebontás helyett csapatonként szeretném összefoglalni, mit tudtam meg az intézmény személyzetétől. A következő csapatokból áll össze a stáb: kommunikáció, programszervező, Galéria, Gondolat Generátor, zene, illetve vezetőség.

Nem készítettem interjúkat a gazdasági irodával, takarító és karbantartó személyzettel, a technikusokkal, díszletrendezőkkel, jegypénztárosokkal, ruhatárasokkal és jegyellenőrökkel. Ezekre az interjúkra nem azért nem került sor, mert ez utóbbiak kevésbé lennének jelentősek vagy fontosak az intézmény működése és akadálymentesítése szempontjából, sőt. Sok hozzáférhetőségi kérdésnek ők lennének a kulcsfigurái. A kutatásra megadott időintervallum azonban nem adott lehetőséget arra, hogy a Trafó teljes személyzetével tudjak konzultálni.

A stábbal készült interjúk során az volt az általános benyomásom, hogy mindenki nyitott és érdeklődő a hozzáférhetőség iránt. A stáb nagy része jelezte, hogy bár az épület rendelkezik egy lifttel, az személyszállításra nem alkalmas, kizárólag teherliftként használható. Többen felvetették, hogy valamilyen átalakítás révén személyszállításra alkalmassá lehetne tenni a liftet, így kerekesszékkel elérhető lenne a Klub, és a Galéria, melyek most sajnos nem vagy nehezen megközelíthetők mozgássérültek számára.

Azt is megtudtam elmondásból, hogy amikor az épületet felújították és kibővítették, kifejezetten céljuk volt, hogy létrehozzanak egy mozgássérült mosdót, hiszen az előadóik és a közönségük között is voltak olyanok, akiknek igénye lett volna rá. A felújítás előtt ezt kevésbé ideális módon, egy hordozható, bérelt vécével kellett kielégíteni az igényeket.

A kommunikációs csapattal tárgyaltunk az image captioningról, a galériás csapattal az ülőhelyek megoldásáról a kiállítótérben. A mosdón kívül korábbi hozzáférhetőség irányába tett lépésük egy Háttér Társaság általi képzés volt arról, hogy hogyan tehetik az intézményt barátibbá az LMBTQ+ közösség tagjai számára, illetve többen említették, hogy korábban befogadták a Dan Dow nevű előadást, ahol az előadók nagy hangsúlyt fektettek az akadálymentesítésre, és arra kérték a Trafót, hogy biztosítsanak elkülönített szenzoros szobát, és továbbítsák a nézők számára az előadás hosszabb trigger warning listáját.

Az intézmény ezen kívül most (2025 márciusában) befogadja a Making of Pinocchio című előadást, mely két transznemű ember szerelméről és kapcsolatáról szól az LMBT Történelmi Hónap keretei között, tehát ilyen irányba is van egy elköteleződés a Trafó részéről.

Visszatérő előadó még az ArtMan Egyesület, melyhez tartoznak mozgássérült, neurodiverz és Down-szindrómás fellépők, tehát megszokott jelenség, hogy nem csak a nézők, hanem a művészek számára is akadálymentesíteni kell. Olyan előadások alkalmával, mikor kerekesszék-használók lépnek fel, az egész közönséget a Liliom utcai rámpánál engedik be a nézőtérre, mivel gyakoribbak ilyenkor a kerekesszékkel érkező nézők.

A galériás csapat megosztotta, hogy korábban volt már rá példa, hogy egyszerűsített leírást készítettek egy kiállításukhoz, illetve az Egymásba oldódva – Enodkrin rezsinek című kiállításhoz részletesebb content warning listát biztosítottak a látogatóknak, melynek összeállításában én is részt vehettem.

A Gondolat Generátor (GG) remek kezdeményezésekkel és programokkal tesz hozzá a kultúra és Trafó hozzáférhetőségéhez. Színházi és táncos workshopokkal, előadás utáni beszélgetésekkel és közönségtalálkozókkal hozzák közelebb a nézőket, az előadókat és a műalkotásokat egymáshoz.

Az általános visszajelzés minden csapattól az, hogy szívesen folytatnák és bővítenék a hozzáférhetőséggel és akadálymentesítéssel kapcsolatos bővebb munkát a megfelelő támogatás és háttér esetében.

Magyar intézmények

A hazai intézmények közül a Szegedi Nemzeti Színházat, és a Magyar (korábban Pesti Magyar) Színházat kértem fel interjúra. Azért választottam ezeket az intézményeket, mert a hazai színházak közül ők vállalták magukról leginkább nyíltan, hogy valamilyen jellegű akadálymentesítési programot folytatnak. Sajnos a Magyar Színházat nem sikerült elérnem egy interjúra, így csak a honlapon szereplő akadálymentesítési törekvéseket tudom összefoglalni.

Míg a külföldi intézmények írásban válaszoltak kérdéseimre, addig Szegedi Nemzeti Színházzal telefonos interjút folytattam, melyet szó szerinti átirat helyett összefoglalva írok le. A Radnóti és Magyar Színház helyzetéről interjú híján a honlapukon található információk alapján fogok írni.

A Szegedi Nemzeti Színház akadálymentesítési stratégiája abból áll, hogy bizonyos előadásokat előre meghirdetnek, mint akadálymentesített valamilyen közösség számára. A nézőtérben fenntartanak egy kedvezményes ülőhelyet mozgássérült nézőiknek, viszont nincs mozgássérült mosdójuk. Egyes előadásoknál biztosítanak jelnyelvi tolmácsot vagy audionarrációs szolgáltatást. Ezeken kívül a színháznak volt egy autista-barát előadása a múltban, de a felsorolt csoportokat leszámítva más kisebbségek számára egyelőre nem akadálymentesítenek.

Az interjú során kiderült, hogy nincs kijelölt emberük, aki az akadálymentesítési kérdésekkel foglalkozik, hanem az egész stáb fogadja és kezeli a felmerülő igényeket. Az akadálymentesítési struktúra kialakításához együttműködtek különféle helyi és országos szervezetekkel és szakemberekkel.

A Magyar Színház esetében van kijelölt akadálymentesítéssel foglalkozó munkatársuk, és külön erre a célra fenntartott email-címük. Mikor eredetileg elkezdtem ebben a témában kutatni 2021-ben, a honlapukon egy jóval részletesebb leírás volt található a színház akadálymentesítésének helyzetéről, beleértve egy hangos térképet a látásérülteknek és gyengénlátóknak.

A korábbi honlapon (melyet még meg lehet tekinteni az internet archívumban) található volt egy részletes leírás arról, hogyan lehet tömegközlekedve eljutni a színházig, alacsonypadlósak-e a járatok, van-e padka, milyen padlószőnyeggel találkoznak a látogatók, illetve, hogy a kassza plexiüvege visszatükröződik, ami megnehezítheti a szájról olvasást a hallássérült látogatók számára.

Ennek a leírásnak valamennyi része a mai honlapon is megtalálható. A színház biztosít akadálymentesítést mind telefontekercses, mind telefontekercs nélküli hallókészüléket használóknak, látássérülteknek audionarráció segítségével. Van négy kerekesszékes férőhelyük a Nagyszínpad nézőterében, a honlapon a mozgássérült mosdó elérhetőségéről nem esett szó.

A honlapon nagy hangsúlyt kap, hogy csak a megadott email-címen keresztül történő előzetes regisztráció esetén tudnak akadálymentesítést biztosítani, ennek a gördülékenységével kapcsolatban viszont felmerülnek kérdések. A színháznak a kutatásom öt hónapja során jópár emailt küldtem, néhányat erre az email-címre, és nem érkezett válasz a megkeresésemre. Végül kiderült, hogy a címet kezelő munkatárs szabadságon van, ekkor tudtunk pár szót váltani, majd megint nem érkezett felőlük több válasz. Ez egyrészt a kutatásom szempontjából se volt szerencsés, másrészt nem tudom, hogy az akadálymentesítést kérő nézők több sikerrel jártak-e nálam.

Külföldi intézmények

A külföldi intézmények terén A Théátre de Liége és NTGent válaszolt a kérdéseimre, illetve volt szerencsém részt venni a STAGES egyik konferenciáján, ahol virtuálisan, élőben beszélgethettem nemzetközi intézmények képviselőivel az akadálymentesítés kérdéseiről. A következőkben a két interjúra adott válaszok olvashatók magyarra fordítva, illetve ennek a konferenciának a tapasztalati összefoglalása.

Théâtre de Liège

Mi a neve és melyik intézményt képviseli?

Emmanuelle Lejeune, Théâtre de Liège

Le tudná írni az eddig elvégzett munkát a hozzáférhetőség szempontjából? Milyen csoportok számára és hogyan biztosítják a hozzáférhetőséget?

Az elmúlt évadot egy új akadálymentesítési stratégia kidolgozásával kezdtük. Kineveztünk egy akadálymentesítési tisztviselőt, aki koordinálja a kezdeményezéseket és biztosítja, hogy az akadálymentesítés továbbra is prioritás maradjon. Munkatársaink képzéseken és szemléletformáló programokon vettek részt, hogy jobban megértsék és támogassák a különböző közönségeket. Épületeink ellenőrzését is elvégezzük, hogy azonosítsuk és végrehajtsuk a fizikai akadálymentesítéshez szükséges kiigazításokat. Emellett a fogyatékkal élő közönség számára is javítjuk programjainkat, feliratozás, audionarráció, jelnyelvi tolmácsolás, relaxált előadások integrálásával, hogy mindenki számára inkluzívabb kulturális élményt nyújtsunk. Ez a stratégia elsősorban a mozgás-, látás-, hallás- és értelmi fogyatékkal élőkre összpontosít - egyelőre.

Milyen előzményei vannak az akadálymentesítésnek az Ön intézményében? Mikor kezdtek el foglalkozni ezzel a szemponttal?

Csak a tavalyi szezonban (2023-2024) kezdtük el egy erre specializált egyesületekkel való kapcsolatfelvétellel.

Hogyan kezelik az egyéni igényeket? Van kijelölt személyük?

Kijelöltünk valakit, aki az egyéni igényekkel foglalkozik.

Biztosítják a fogyatékkal élőkön kívül a kisebbségi csoportok számára is a hozzáférhetőséget? (vallási, etnikai, nemi, szexuális kisebbségek, különböző korcsoportok, szülők)

A fiatal és idősebb közönség számára igen, személyre szabott programokkal, speciális rendezvényekkel, valamint adaptált épületekkel és berendezésekkel.

Hogyan alakították ki az akadálymentesítési struktúrát (alkalmaztak-e szakértőket, szakembereket, dolgoztak-e együtt civil szervezetekkel stb.)

Specializált egyesületekkel, vállalkozásokkal és fogyatékkal élőkkel dolgoztunk együtt.

Fel tudna sorolni három kihívást, amely az intézménye akadálymentesítésének folyamatával járt, valamint három sikertörténetet?

Kihívások:

- Költségvetési kérdések

- Bizalmi közösség kialakítása a fogyatékkal élőkkel

- Megfelelő kommunikáció kialakítása a megszólításukhoz anélkül, hogy stigmatizálnák őket

Sikertörténetek:

- Milo Rau “La Dernière Génération ou Les 120 Journées de Sodome” című alkotása Liège-ben, Down-szindrómás színészekből álló színészekkel, amely zökkenőmentesen zajlott

- Kötelező képzés a személyzet és az ügyelők számára, amelynek során megismerték a különböző fogyatékosságokat és a fogyatékkal élők (vakság, mozgássérültség, siketség) helyébe képzelték magukat a színházban szerzett vezetett tapasztalatokon keresztül, így jobban megértették a szükséges alkalmazkodásokat.

- A legelső “Salon Saphir” című jelnyelvi előadásunk 2025. április 2-án, amelyet az ASBL “Sur le bout des doigts” tagjával együttműködve hoztunk létre, aki jelnyelvi tolmácsolást biztosít az előadás alatt.

Hogyan kapják és dolgozzák fel a közönségtől érkező visszajelzéseket?

Egyelőre nem vezettünk be semmilyen folyamatot

Mi az a legjobb gyakorlat, amelyet ajánlana egy olyan intézménynek, amelyik a hozzáférhetőségének javítása felé vezető út elején jár?

A teljes személyzet (beleértve a technikai csapatokat és az ügyelőket is) képzése nagyon fontos. Minden, a hozzáférhetőséggel kapcsolatos munkát a fogyatékkal élőkkel együttműködve kell végezni.

NTGent

Mi a neve és melyik intézményt képviseli?

NTGent

Le tudná írni az intézmény eddig elvégzett munkáját az akadálymentesítés szempontjából? Mely csoportok számára és hogyan biztosítja az akadálymentesítést?

Számos különböző csoportot próbálunk elérni, de jelenleg elsősorban ezekre a csoportokra összpontosítunk: látás- és hallássérültek, neurodiverz emberek.

Milyen előzményei vannak az akadálymentesítésnek az Önök intézményében? Mikor kezdtek el foglalkozni ezzel a kérdéssel?

Az új művészeti irányvonal előtt nem voltak konkrét intézkedések. Csak egy projekt volt: színházi tábla, de a szervezetünkben bekövetkezett váltás után úgy döntöttünk, hogy felhagyunk ezzel a projekttel, és olyan megoldásokat keresünk, amelyek illeszkednek a fogyatékosság társadalmi modelljéhez. Azt mondhatom, hogy a tavalyi évtől fogva akcióba léptünk.

Hogyan kezelik az egyéni igényeket? Van kijelölt személyük?

Van egy új hozzáférhetőségi kutatócsoportunk az NTGentben. Ők mindent kutatnak a szervezetekben, és megpróbálják megtalálni a kudarcokat és a sikereket. Nem szakértők, mind az NTGent alkalmazottai, de a civil szervezetektől is kapunk támogatást.

A fogyatékkal élőkön kívül más kisebbségi csoportok számára is biztosítanak akadálymentesítést? (vallási, etnikai, nemi, szexuális kisebbségek, különböző korcsoportok, szülők)

Igen, különösen a különböző korcsoportok számára. Meghívunk néhány speciális csoportot az intézményünkbe, és a lehető legnagyobb mértékben segítjük őket.

Hogyan alakították ki az akadálymentesítési struktúrát (alkalmaztak-e szakértőket, szakembereket, dolgoztak-e civil szervezetekkel stb.)

Igyekszünk együttműködni civil szervezetekkel, de intézményünkben nincsenek állandó vagy hosszú távú szakembereink.

Fel tudna sorolni három kihívást, amely az intézményük akadálymentesítésének folyamatában felmerült, valamint három sikertörténetet?

Kihívások: Belső ellenállás az új gyakorlatokkal szemben, kevesebb alternatív kommunikációs módszer a fogyatékkal élők számára (e-mailt küldünk nekik, de lehetne számukra hírlevél is. A honlap is hozzáférhetőbbé tehető. Lesz egy új honlapunk, de addig nincs semmilyen hozzáférhető kommunikációs eszközünk), és az utolsó a költségvetés. Sikertörténet: elvégeztük az első touch-tourt, és képzéseket és workshopot tervezünk minden alkalmazott számára, hogy a gondolkodásmódot a fogyatékosság társadalmi modellje felé tereljük. Hoztunk egy előadást is, ahol a színészek az egész darab során jelnyelvet használtak.

Hogyan kapják és dolgozzák fel a közönségtől érkező visszajelzéseket?

Részt veszünk az önkormányzatunk által szervezett találkozókon. Ott gyűjtjük a visszajelzéseket, és nyílt próbákat és próbafolyamatokat is tartunk. Ezek után van időnk arra, hogy kikérjük a visszajelzéseiket, többek között az akadálymentesítéssel kapcsolatban.

Mi az a legjobb gyakorlat, amit ajánlana egy olyan intézménynek, amelyik még csak az akadálymentesítés elején jár?

Az oktatással/képzéssel kell kezdeni! Az embereknek meg kell érteniük, mi a fogyatékosság társadalmi modellje, és miért fontos ez a kulturális intézmények számára. Ezután nagyon sok innovatív ötletet lehet olyan gyorsan, belső ellenállás nélkül hozni.

Mit mond a közönség?

A közönség és látogatók igényeinek felmérése érdekében a mentoraim segítségével összeállítottunk egy kérdőívet, amit digitális és nyomtatott formában is volt lehetőség kitölteni. A kérdőív összeállítása során törekedtünk arra, hogy a kitöltőnek legyen tere megfogalmazni a saját gondolatait és javaslatait, de tudjon konkrét akadálymentesítési formákat is értékelni az alapján, hogy mennyire találná személy szerint hasznosnak őket.

A válaszadás bátorítása érdekében felajánlottuk, hogy a kitöltők között három Trafó bérlet kerül majd kisorsolásra, a kérdőív meg lett osztva a Trafó online felületein és különböző kisebbségi Facebook-csoportokban, illetve személyesen is népszerűsítettem az előadás előtt összegyűlt várakozó látogatóknak a lehetőséget.

Tisztában vagyok vele, hogy a minta nem feltétlenül reprezentatív, és ahhoz, hogy pontos képet kapjunk, milyen igényei is vannak a közönségnek, további, mélyremenőbb kutatásra van szükség. Ilyen kutatás lehet: különböző érdekképviseleti civil szervezetek megkeresése és interjúzása, önszervező kisebbségi csoportok, tapasztalati szakértők megkeresése akár személyesen, akár közösségi oldalakon keresztül. Fontos szempont, hogy tényleges érintetteket keressünk meg, nem pedig hozzátartozóikat vagy önjelölt képviselőiket, hogy autentikus információhoz jussunk.

A kérdőívet összesen negyvenöten töltötték ki, negyvenen digitális formában, öten nyomtatott papíron nyújtották be válaszaikat. A kitöltők korban diverzek, fele-fele arányban harmincöt év alattiak és felettiek.

A kitöltők közül a legtöbben néhány havonta látogatják a Trafót. Huszonnégy százalékuk évente, tizenöt százalékuk havonta.

A legtöbb kitöltőt a színházi előadások, kortárs táncelőadások és koncertek érdeklik a Trafó kínálatában, a legkevesebb szavazatot a táncórák és az újcirkusz előadások kapták.

Arra a kérdésre, hogy milyen pozitív tapasztalatod volt a Trafóban hozzáférhetőség terén, a kitöltők majdnem fele (huszonötből tizenkettő) általánosan nyilatkozott („minden rendben” vagy „nincs negatív tapasztalatom”). Öten válaszolták, hogy pozitív tapasztalatuk a könnyű fizikai megközelíthetőség (belvárosi lokáció, közel a metróhoz), hárman emelték ki a honlapon való tájékozódás és jegyvásárlás egyszerűségét, egy válaszadó említette a Klub-diák kedvezményt, és egy pedig a Liliom utcai rámpát.

A következő kérdésre, hogy milyen negatív tapasztalatod volt a Trafóban hozzáférhetőség terén a huszonnyolcból nyolcan válaszolták, hogy nincs negatív tapasztalatuk. Ketten írták, hogy nincs negatív tapasztalatuk, majd kifejtették, hogy mégiscsak van. Ketten az autóval való megközelíthetőség nehézségét említették, illetve egy kitöltő az utolsó vonat elérését hozta be, mint szempontot.

A válaszadók közül nyolcan jelölték meg a tömeget és zsúfoltságot elsődleges problémának, illetve a tér elrendezéséből származó sajátosságokat, mint hogy a kávézónál található mosdóba nehéz eljutni, ha a kávézóban áll a sor, illetve, hogy a szűk lépcsőkön nehéz közlekedni, ha sok a látogató. Egy kitöltő a galéria megközelíthetőségét is említette, mint negatív tapasztalatot, egy másik kitöltő szerint pedig a bejárati dupla ajtók feleslegesek, nehezek, és megnehezítik a mozgássérültek közlekedését. Szintén kihangsúlyozta, hogy fontos a kisgyerekesek hozzáférhetőségét biztosítani, akár egy gyerekmegőrzővel, valamint, hogy a bicikli tároló elhelyezése nem ideális a bejárat mellett.

Az előző két kérdésben adott válaszok konzisztensek a következővel, melyben a kitöltőknek különböző szempontokat kellett értékelniük az alapján, hogy mennyi gondot okoz nekik. Ezek a szempontok: az épület fizikai megközelíthetősége, a honlapon való tájékozódás, az épületen belüli közlekedés, jegyárak, a nézőtér fizikai sajátosságai (székek, tér a lábaknak), az épületen belüli közlekedéshez szükséges információ mennyisége, a tér inkluzivitásával kapcsolatos információ mennyisége (különböző korú, etnikumú, vallású, nemi- és szexuális identitású emberek számára), attól tartok, hogy sztereotipikus vagy felkavaró tartalmakkal fogok találkozni (pl. rasszizmus, nőgyűlölet, homofóbia, épségizmus).

Ahogy az ábrán is látható, a válaszadóknak a jegyárak okozták a legtöbb gondot, és az épület fizikai megközelíthetősége a legkevesebbet. A jegyárak után következik a nézőtér fizikai sajátosságai, az épületen belüli közlekedéshez szükséges információ mennyisége. Az „attól tartok, hogy sztereotipikus vagy felkavaró tartalmakkal fogok találkozni” válaszlehetőség kapta a legtöbb „nem releváns” választ.

A következő kérdés a tartalmak hozzáférhetőségére vonatkozik, és a válaszadók szabadon fejthették ki, mit gondolnak: „A Trafó a tartalmak tekintetében egyre inkább törekedik a hozzáférhetőségre. Kérlek, írd le, milyen tapasztalataid vannak ezzel kapcsolatban, mit gondolsz a programok belépési küszöbéről?”

A huszonkét válaszból tizenhárman röviden válaszoltak („minden rendben”, „jók a tapasztalataim”, „probléma mentes”, „Rég voltam, nem emlékszem”). A maradék kilenc kitöltő bővebben fejtette ki a gondolatait, ezek közül néhányat egy az egyben szeretné is kiemelni.

„Egy nagyon negatív tapasztalatom van, az pedig az OIEE Offbeat echo előadása volt. Rengeteg jegyet adtak el (teltház) és szerintem jóval többet, mint a befogadóképesség lett volna... csomóan be sem jutottak, hanem az ajtóban állva rekedtek, a nézőtéren belül sem lehetett rendesen közlekedni, klausztrofób élmény volt, korlátozni kellene az eladható jegyek számát ilyen esetben, vagy valahogy 360 fokos nézőteret kialakítani (ami zenei produkcióknál/koncerteknél működhet)”

„A belépési küszöbbel nincs gond, de talán lehetne több kimondottan női/queer női tapasztalatokhoz kapcsolódó program.”

„Azt gondolom, hogy a Trafó előadások többsége igényel egy kulturális szintet, vagyis nem mindenkinek való — és ez nem feltétlenül baj. Volt, hogy egy előadás nekünk annyira tetszett (Forces) hogy másnap visszamentünk megnézni, és összefutottunk egy baráttal (aki a Soharozában és a Csíkszerdában is kórustag), és tökre nem értette/értékelte az előadást.”

„Nagyon tetszik a változatos program, külföldi és belföldi előadók, már befutott és feltörekvő előadók előadásai, workshopok, beszélgetések, különböző gender és spektrumon kívüli téma is, inspiráló és elgondolkoztató előadások, szerintem mindenki találhat magának megfelelőt”

„Egyetemistaként nem mindig fér bele a büdzsébe, de évente egy-két alkalommal még tudom/tudnám finanszírozni a részvételt az eseményeken.”

„Szerintem alapvetően nincs gond, nyilván az, hogy nem kapnak támogatást, s emiatt magasak az árak, vagy télen nincs fűtés, önhibájukon kívüli, de azért bosszantó.”

„Talán érdemes lenne kommunikálni, hogy adott program milyen “belépési szint”. Ez, persze, a művészek felé nehezen kommunikálható. Esetleg egy olyan évad, ahol nulláról kezdheti a néző (ismerkedés a kortárssal). Vannak elődadások, amik jószívvel ajánlhatók kezdőknek. Kiállítások még haladóknak is befogadhatatlanok. Túl vannak konceptualizálva, nem adnak sok esztétikai élményt, ami felkeltené az érdeklődést, és ami után már továbbgondolná a látogató a látottakat.”

A következő kérdés a tartalom hozzáférhetőségének növelésére, és annak eszközeire vonatkozott: „Milyen megoldásokat találnál hasznosnak, amik segítenék a kulturális tartalmak befogadásának folyamatát?” A válaszadók közül a legtöbben az előadás utáni beszélgetést, workshopokat, közönségtalálkozókat és tárlatvezetéseket találták hasznosnak a felsoroltak közül. Az „egyéb” kategória alatt a következőket javasolták még: interjúmegjelenések, fesztiválokra látogatás, kedvezményes programok, kényelmesebb székek.

Ezután két kérdésben azt szerettem volna felmérni, hogy milyen a kitöltők viszonya a felkavaró tartalomra való figyelmeztetéssel. A többség (huszonöt a negyvenötből) elolvassa, de nem befolyásolja, és mindössze egy ember volt a negyvenötből, akit mindig befolyásol. Hatan nem olvassák el egyáltalán, tizenhárman legtöbbször figyelembe veszik vagy néha befolyásolja őket, néha nem.

A negyvenháromból huszonhárom fő számára nem lenne hasznos részletesebb trigger warning, és húsz számára igen, vagy talán.

A Trafóban átélt szenzoros tapasztalatok közül szerencsére a kitöltők semmit sem tartottak mindig zavarónak, és a hőmérséklet volt az, amit e legtöbben kicsit vagy gyakran zavarónak értékeltek, a fények és a hangok közel holtversenyben másodikok, és a szagok azok, amiket a legkevésbé életek meg zavarónak a válaszadók.

Arra a kérésre, hogy fejtsék ki, mit találnak zavarónak, a következő fajta válaszok érkeztek. A hőmérséklettel kapcsolatban legtöbben azt említették, hogy télen hidegnek tartják az épületet, viszont a Nagytermet előadások alatt fülledtnek, melegnek érzik. Egy látogató a kávézó fényeinek hangulatát találta zavarónak, egy kitöltőnek epilepsziája miatt gondja akadt az előadások megtekintésével, és hangsúlyozza, hogy jó lenne csak nagyon indokolt esetben használni a villódzó fényeket, hogy egyébként tudja élvezni az előadásokat önmaga veszélyeztetése nélkül.

Ezután azt szerettem volna felmérni, hogy a már meglévő akadálymentesítési törekedések mennyire jutnak el a közönséghez. A Trafó biztosít ingyenes füldugót a látogatók számára koncertek és előadások előtt. Erről a negyvenöt kitöltőből negyvenkettő nem tudott, ketten tudták és nem vették még igénybe, egy ember pedig tudta és igénybe is vette.

Ezután a Trafik kávézó kínálatával kapcsolatban kérdeztem a kitöltőket: megfelelőnek tartják-e a kínálatot, és ha nem, mit hiányolnak? A huszonkilencből tizennégyen meg voltak elégedve. Öten túl magasnak tartották az árakat, ketten több alkoholmentes opciót szeretnének, egy ember olcsóbb alkoholos ital lehetőségre vágyik, és voltak ketten, akik egyáltalán semmivel nem voltak megelégedve, az egyikőjük hiányolta a klasszikus büfés opciókat, mint a pogácsa, friss szendvics és friss sütemény. A kávézó kínálatában egyébként általában szerepel szendvics és sütemény.

A következő kérdésben arra kértem a kitöltőket, hogy értékeljék a különböző akadálymentesítési formákat az alapján, hogy mennyire találnák azokat hasznosnak. Az opciók a következők voltak: többféle szék / ülőalkalmatosság biztosítása, internetes élő közvetítés, audionarráció, jelnyelvi tolmács, az előadások és a kiállítótérben látható videók feliratozása, a várakozás kényelmesebbé tétele (kihelyezett ülőalkalmatosságok, sorban állásos rendszer átalakítása, stb.), parfümmentesítés (illatosítószer-mentes takarítószerek használata, megkérni a nézőket, hogy lehetőleg ne használjanak parfümöt), elkülönített, szenzoros szempontból semlegesebb tér arra, hogy kifújd magad egy program után, nyilatkozatok/matricák arról, hogy befogadó a tér, nyílt állásfoglalás szociális ügyekben, nemsemleges mosdók, kijelölt stábtag, akihez az akadálymentesítési, hozzáférhetőségi problémákkal és igényekkel lehet fordulni, képek/videók feliratozása a közösségi médiafelületeken (image captioning), lehetőség arra, hogy a program nézőterét előzetesen be lehessen járni és végül relaxed performace - olyan előadások, amelyek során egy lazább környezetet biztosítunk, visszafogottabb szenzoros élményekkel és informálisabb hangulatban, az előadás terét szabadon el lehet hagyni és vissza lehet térni.

A következő kérdésben javaslatokat igyekeztem begyűjteni a válaszadóktól, ilyen ötletek érkeztek (szó szerint idézve):

• Ami eszembe jut az csak talán annyi, hogy jegyvásárlásnál a diák kedvezményt online sosem tudtam igénybe venni. az online felület lehetne picit tisztább. De maga a tér nekem nagyon barátságos

• 360 fokos nézőtér kialakítása (körben)

• Középen osztott nézőtér

• Nem tudom. Ha mindent figyelembe vesznek, amit a tanulmányban írunk, és elegen írnak, biztos elég lesz. Vagy esetleg hasonló külföldi intézményeket tanulmányoznak ebből a szempontból, amelyek példaértékűek lehetnek.

• Nagyon klassz lenne, ha az előadások videóanyagát meg lehetne szerezni, venni. Több előadás van, amit újranéznék pl. Forces vagy a Battleground. Ezektől az alkotóktól, ha bármi újra jönne a Trafóba, muszáj lenne tudnom és fontos lenne ha fel tudnék iratkozni kulcsszavakra, pl. “louise” vagy “Jerome” vagy “mannès”

• a tetőterasz folyamatos nyitva tartása

• Családos és gyerekbarát szempontok beemelése akár a várakozás, akár a programok látogathatósága terén.

• Gyerekbarátabb programok is legyenek

• Valahogy jobban erősíteni a szakmai közeget is. Lehetőséget biztosítani a fiatalabb és az idősebb alkotóknak a tapasztalatcserére. Több videós interjú, az emberek többsége jobban fogyasztja a videós formátumú beszélgetéseket, talán több emberhez eljutna. Időszakos kedvezmények. Jobban hozzáférni a Trafó dolgozóihoz, mondjuk kérdésekkel.

• Még több bicikliparkoló

• QR kódos leírás az előadásokról, ami elmagyarázza az előadás lényegét/természetét/absztrakt illetve az előadók nevei/szerepkörük/tartalom

• a büfé a koncert teremnél alacsony kapacitású, ingyenes ruhatár/bankkártya vagy legyen drágább a jegy

• Tágasabb, funkcionális terek. Kényelmesebb nézőtér. Jobb minőségű kávézó. Kevesbé modoros szignál (mobil kikapcs előadások előtt) Ruhatárba több személyzet. Pénztárba külön sor (elválasztva) felírt jegyesek, normál jegyesek. Pénztár sorbanállás megoldása. Régi kávézó otthonosabbá tétele. Galéria program jobb kommunikálása helyben.

• Vidéki városokba (pld Dunaújváros) közvetlen buszok indítása majd előadás végén a hazajutás biztosítása velük. Komolyan bérletet vennék cserébe!

Az utolsó kérdés arra vonatkozott, szeretne-e még bármit megosztani a kitöltő. Itt legtöbben azt válaszolták, nincs, egy válaszadó reflektált a kérdőívre magára, szerinte nagyképű, hogy a színpadon megjelenő tartalomról nincsenek bővebben kérdések. A visszajelzést értékelem.

Trafó akadálymentesítési javaslatok

A kutatásom egyik célja az volt, hogy egy átfogó javaslatlistát állítsak össze a Trafó számára olyan pontokkal, melyeknek megvalósításával hozzáférhetőbbé tehetik az intézményt. Ezek a javaslatok egyszerre általánosan és személyre szabottak olyan értelemben, hogy összeállításukkor igyekeztem figyelembe venni a Trafó egyéni adottságait, ugyanakkor bármilyen kulturális intézmény hasznára válhat, ha alkalmazza a megjelölt gyakorlatokat.

A lista összeállításában nagy segítségemre volt Carolyn Lazard Accessibility in the Arts: A Promise and a Practice című kiadványa, melyből sok idézetet is emeltem az egyes témakörökhöz. Mindemellett Lazard írásának egészét ajánlom mindenkinek, különös tekintettel a kulturális intézmények munkatársainak. A szöveg ingyenesen elérhető, és kifejezetten könnyen befogadható, hozzáférhető.

Kommunikáció

Az első és legfontosabb dolog, amit a hozzáférhetőségért tehetünk, az a kommunikáció. Minél több információ áll a látogatók és művészek rendelkezésére, annál jobban tudnak informált döntéseket hozni arról, hogy hogyan navigáljanak a térben. Nyilván az is fontos, hogy ezek az információk befogadható, hozzáférhető módon legyenek kommunikálva, ne legyen az olvasó túlterhelve általuk, mégis megtaláljon mindent, amire potenciálisan szüksége lehet.

„A hozzáférési információkat gyakran és rendszeresen frissíteni kell. A hozzáférési információknak szinkronizáltnak és következetesnek kell lenniük minden platformon: a szervezet weboldalának, a Facebook-eseménynek, az e-mailes bejelentésnek és az Instagram-posztnak mind ugyanazt az információt kell tartalmaznia. Gyakran előfordul, hogy az intézmények nem akarják feltüntetni a hozzáférési információkat, mert ez rávilágít arra, hogy valójában mennyire hozzáférhetetlenek a tereik. A hozzáférhetetlen térnél csak az az elérhetetlenebb, ha nem adunk tájékoztatást a tér felépítéséről. A hozzáférési információk feltüntetése megköveteli, hogy az intézmények foglalkozzanak azzal, hogy mit tudnak, és különösen azzal, hogy mit nem tudnak akkomodálni.” (Lazard, 2019)

Trigger és contet warning

A figyelmeztetés felkavaró tartalomra egy bevett gyakorlat számos platformon, és központi szerepet játszik abban, hogy a látogatók informált döntéseket tudjanak hozni. Az informált beleegyezés (informed consent) előfeltétele az, hogy az illető megkapjon minden olyan információt, ami arra késztethetné, hogy nemet mondjon. „Bár az intézmények nem tudják kontrollálni, hogy valaki milyen élményt él át egy művészeti térben, a közönségüknek megadhatja a tudást és az eszközöket ahhoz, hogy navigáljanak a térben és saját mentális egészségükben.” (Lazard, 2019)

A Trafóban jelenleg általában korlátozott mennyiségű dologra figyelmeztet a weboldalon és a színlapon: vaksötét, füst, stroboszkóp, erős hanghatások, meztelenség, erőszak ábrázolása. Egyes esetekben ezt kibővítik, részletezik, mint ahogy az Egymásba oldódva – Endokrin rezsimek kiállítás esetében is tették, illetve a Dan Dow előadás mellett is, ahol befogadott művészek maguk biztosítottak egy részletes listát.

Ez egy kiváló kezdet. Az én javaslatom, hogy a potenciális figyelmeztetések listája általában bővüljön és pontosuljon. Fontos például tudni, hogy valami explicit vagy implicit módon jelenik meg, csak utalnak egy kényes témára, vagy konkrétan előadják a színpadon vagy bemutatják egy kisfilmen, fotón, rajzon keresztül.

Azt javaslom, hogy az intézmény bővítse a táblázatot, melyet megküld a jövendőbeli előadóknak. Nem csak extra tételekkel, hanem különböző jelölési módokkal, hogy minél részletesebb figyelmeztetést lehessen összeállítani.

A trigger warning esetén felmerülhet a „spoiler” kérdése, vagyis, hogy egy alkotás kevésbé lesz élvezhető, ha a látogatók számára előre „lelövik” a fő témákat, csavarokat. Ebben az esetben szerintem érdemes olyan megoldást alkalmazni, hogy a főbb figyelmeztetések ugyanúgy legyenek elérhetők, mint ahogy most is azok a Trafó honlapján, az előadások adatai között, viszont a részletesebb listához csak egy linken keresztül lehessen eljutni egy külön oldalra, így csak azok kattintanak rá, akik kíváncsiak a hosszabb listára, és beleegyeznek abba, hogy „spoiler”-ekkel találkozhatnak.

Honlapon található információk

Ahogy a fenti idézet is illusztrálja, az, hogy milyen kommunikáció van, legalább annyira lényeges, mint az, hogy milyen akadálymentesítési munkákat végzünk: Nagyon fontos mindenről a lehető legtöbb embert tájékoztatni, hogy tisztában legyenek azzal, hogy milyen opciókkal rendelkeznek. Releváns itt például a kérdőív füldugókra vonatkozó része, ahol a válaszadók nagy többsége nem tudta, hogy kínál az intézmény ilyen lehetőséget.

A listán szereplő információk közül sokat belefoglaltam a tanulmány elején található térképbe, de természetesen nem csak ilyen formában lehet vagy kell tájékoztatást adni.

A honlapon fontos előre biztosítani a következő információkat a teljesség igénye nélkül:

• mozgássérültek számára hogyan akadálymentes vagy nem akadálymentes az épület

• hogy lehet eljutni az épülethez tömegközlekedve, alacsonypadlósak-e a járművek, a járműtől az épületig kerekesszékkel járható-e az út

• milyen az általános zajszint koncerteken, előadásokon

• szó szerinti légkör: légkondícionáltak-e különböző terek, jár-e a levegő, mely terek fűtöttek, stb.

• látássérülteknek – milyen padló van, milyen fényviszonyok

• egy leírás arról, hogy mire számítson valaki, aki belép az épületbe, és végig arról, hogy hogy történik a beléptetés, ruhatár, helyfoglalás, előadás, aztán épület elhagyása

• a kávézóról annyi infó, amennyi csak lehet (gluténmentes, vega, egyéb mentes opciók, stb.) vagy továbbirányítani a kávézó oldalára, ha ezek ott elérhetőek

• etikett explicit leírása: tegeződés vagy magázódás, dress code, kimondatlan szabályok tisztázása

• kapcsolattartó ember elérhetősége – kit kereshetnek akadálymentesítési ügyekben, kérdésekben

• amikor valakinek helyben van valami gondja, kihez fordulhat? bármelyik munkatárshoz, egy kijelölthöz, ügyelőhöz, portáshoz, stb.

• tájékoztatás termek befogadóképességéről, hány embert jelent a teltház, vagy ha ez változik, akkor hozzávetőlegesen egy intervallumot.

• bátorítani az embereket arra, hogy tegyék meg, amit tudnak a saját kényelmük érdekében: mivel gyakran önregulációs dolgok társadalmi normákba ütköznek, hasznos állást foglalni ilyen ügyben (használjanak nyugodtan fülvédőt, zajszűrő eszközöket, napszemüveget, halk fidget játékokat, stb.)

• ha bármilyen akadálymentesítési munkát végez az intézmény, arról részletes és hozzáférhető tájékoztatás

Ezt és még több információt fontos minél több módon kommunikálni. A honlapon lehet egy külön fül a hozzáférhetőségről, a nézők a jegyükkel együtt kaphatnak emailben egy összefoglalót és eligazítást, hogy merre olvashatnak minderről bővebben. Megnyitókon, tárlatvezetéseken, előadás előtt élőszóban vagy felvétel bejátszása segítségével lehet tájékoztatni a nézőket, kikhez fordulhatnak segítségért, ha gondjuk akad, ha határátlépést tapasztalnak, vagy vészhelyzet áll fenn.

Fontos ezen kívül kommunikálni minden látogató felé, hogy olyan akadálymentes teret igyekszik a Trafó kultiválni, ahol adott esetben találkozhatnak szokatlan megnyilvánulásokkal (stimming, tikkelés, szokatlan kommunikációs formák), lehetnek olyan tapasztalataik, amik nem illenek bele a színházakban és galériákban megszokott etikettbe. Ezt nem elsősorban azért javaslom, mert kételyeim lennének a Trafó látogatóinak elfogadóképességében, inkább azért, hogy ha valaha gondja akad ebből bárkinek, legyen mit felmutatni.

Fontos ezen kívül naprakésznek lenni az aktuális nyelvezettel kapcsolatban, hogy a kommunikáció során ne okozzunk szándékunkon kívül kárt. Érdemes ezzel kapcsolatban megkeresni egy tapasztalati szakértőt vagy érdekképviseleti szervezetet, ha bizonytalanok vagyunk valamiben.

Live streaming vagy felvétel biztosítása

„Sokan elsősorban az interneten keresztül találkoznak a művészettel. A művészeti terek elérhetetlenek lehetnek azok számára, akik a legkülönbözőbb fogyatékosságok miatt nem tudják elhagyni otthonukat.” (Lazard, 2019)

Az élő közvetítés, vagy egy előadás, kiállítás digitálisan elérhetővé tétele számos csoport számára akadálymentesít, akik egyébként nem tudnának eljutni a fizikai térbe, legyenek krónikusan betegek, sebezhető immunrendszerűek, mozgássérültek, olyanok, akik a színháztól messze laknak vagy nem megoldott a közlekedésük, olyanok, akik pont az előadás idejében lebetegednek vagy fellángolnak a tüneteik, kisgyerekes anyukák, akik nem tudják megoldani a gyermekük elhelyezését az estére, és még sok mindenki más.

A Covid-járvány során megtapasztaltuk, hogy korántsem lehetetlen digitális szférába emelni az előadóművészeteket, legyen az élő közvetítés vagy előre felvett előadás rendelkezésre bocsátása. Ez sok intézménynek megterhelő és nehézkes lehetett, de szerintem nem szabad magunk mögött hagyni az itt szerzett tapasztalatokat digitális hozzáférhetőség terén.

Image/video captioning a szociális médián

Az image captioning egy akadálymentesítési lehetőség, ami minden közösségi médián, sőt, még szövegszerkesztő dokumentumokban is rendelkezésünkre áll. Ez hozzáférhetővé teszi a látássérültek és lassú internetkapcsolattal rendelkezők számára, hogy tudják, mi van egy képen, amit egyébként nem látnának vagy nem tudnak betölteni.

„A legjobb, ha a lehető legegyszerűbben írjuk le őket. A webes hozzáférhetőség növelése azokat is támogatja, akik nem tudnak olvasni, tanulási nehézségekkel élnek és/vagy rossz internetkapcsolattal rendelkeznek.” (Lazard, 2019)

Szenzoros ügyek

Audionarráció

„A hangleírás olyan szolgáltatás, amely a vakok és gyengénlátók számára a vizuális tartalmak hozzáférhetőségének növelése érdekében narrálja a vizuális tartalmakat. A tanulási és kognitív fogyatékossággal élők számára is hasznos lehet. Előadások esetében ez fejhallgatón keresztül történő élő narráció formájában valósulhat meg. A hangleírók valós idejű narrációt biztosítanak, amely egy fejhallgatóhoz csatlakozik a hangleíró felhasználó számára.” (Lazard, 2019)

Füldugók és fülvédők biztosítása

Bár a Trafó jelenleg is biztosít füldugókat előadásokhoz és koncertekhez, bár, ahogy a kérdőívből kitűnt, valószínűleg hatékonyabban kéne kommunikálni a lehetőséget a közönség felé.

A füldugókon kívül javaslom, hogy szerezzen be az intézmény fültokot mind felnőtt, mind gyerek méretben, mivel az szenzorosan gyakran ideálisabb, mint egy füldugó, arról nem is beszélve, hogy újrahasználható fertőtlenítés után.

Szenzoros szoba/elkülönített tér

„Az intézmények növelhetik a neurodiverz közönség hozzáférhetőségét azáltal, hogy szenzoros szobákat biztosítanak az érzékszervi stimuláció és a megnyugtatás érdekében. Ha egy művészeti térnek a fő kiállító- vagy előadóterem mellett van hozzáférése egy helyiséghez, akkor azt érzékszervi szobává lehet alakítani. Ezek a különálló terek általában különböző tárgyakat tartalmaznak, amelyek segíthetnek az autistáknak szabályozni az érzékszervi bevitelt és stimulációt. Súlyozott takarók, párnák, jógamatracok, babzsákok és halvány megvilágítás csak néhány olyan dolog, amely segíthet az szenzoros szoba kialakításában.” (Lazard, 2019)

A szenzoros szoba lehet egy ideiglenesen vagy állandóan kialakított tér. Tisztában vagyok vele, hogy a trafónak korlátozott mennyiségű tér áll rendelkezésére, és nehézkes lehet egy elkülönített szobát létrehozni, de érdemes megfontolni valamilyen formában egy ilyen dekompressziós tér létrehozását akár csak előadások után, akár a várakozás megkönnyítésére a neurodivergens, szenzoros emberek számára.

Feliratozás

Az elhangzottak feliratozása nem csak a siketeknek és hallássérülteknek, hanem számos más embernek is segíthetnek könnyebben hozzáférni egy előadáshoz. Lehet, hogy valakinek audio-feldolgozási problémái vannak (ami a neurodivergencia gyakori velejárója), lehet, hogy csak könnyebben érti meg a szöveget, ha olvassa és hallja egyszerre, lehet, hogy nem anyanyelve a magyar, és nehezebben érti az elhangzottakat hallás alapján.

A feliratozás gyakorlati megvalósítása nehéz kérdés, hiszen olyan helyre kell kerülnie a feliratnak, ami jól látható, mégse zavarja az előadás esztétikai élményét túlságosan. Illetve sok plusz munkát is jelenthet egy szöveget beidőzíteni, pláne, ha a szövegkönyv változik az előadás előtt vagy előadások között, vagy részben vagy teljesen improvizált.

Érdemes szétnézni a különféle lehetőségek között, de különösen szeretném az intézmények figyelmébe állítani a speech-to-text szoftvereket, mint eszközöket. Ezek élőben feliratozzák az elhangzottakat, nyilvánvalóan egy kis késéssel, és akár lehet az igénylők között kiosztani olyan eszközöket, amiken fut ez az alkalmazás.

Szagok

„Az intézmények megkérhetik vendégeiket, hogy illatmentes rendezvényekre jöjjenek. Nehéz lehet szabályozni, hogy az emberek mit rakjanak a testükre, de ha egy helyiséget illatmentesnek jelölnek meg, az elriasztja az embereket attól, hogy parfümöt és kölnit használjanak a rendezvényen való részvétel előtt. A szervezetek a levegő minőségét is befolyásolhatják azzal, hogy nem mérgező, illatanyagmentes tisztítószereket használnak.” (Lazard, 2019)

Bár a kérdőívben a kitöltők a szagokat jelölték meg legkevésbé zavaró szenzoros elemnek a Trafóban, bátorítanám az intézményt arra, hogy tartsa szem előtt az illatosítószer-mentességet, mint szempontot a tisztítószerek beszerzésénél, illetve, mivel a tömeget sokan visszajelezték, mint problémát, érdemes lehet megkérni a látogatókat, hogy lehetőleg parfüm nélkül érkezzenek.

Székek

Azt is visszajelezték a kérdőívben, hogy igény lenne változatosabb, kényelmesebb nézőtéri ülőalkalmatosságokra, melyek idősek számára, hosszú előadások során komfortosak maradnak.

Mivel mindenféle testekben és mindenféle igényekkel létezünk, javaslom, hogy legyenek különböző fajtájú székek: karfások, karfa nélküliek, megfelelően széles, párnázott, magasabb, alacsonyabb, háttámlás, stb.

Érintések

Ha valamilyen rendezvény egymással fizikai érintkezést igényel, fontos az előzetes tájékoztatás az informált beleegyezés érdekében:

„Az interaktív vagy a nézők személyes terébe való belépést igénylő előadások esetében a személyzetnek az esemény ezen aspektusát ki kell emelnie az esemény leírásában és/vagy magának az eseménynek a bemutatása során.” (Lazard, 2019)

Fények

Bár a kérdőívből az tűnik ki, hogy a fények nem zavarják kifejezetten a látogatókat, de potenciális felújítások során érdemes szem előtt tartani olyan szenzoros szempontokat, mint hogy a neurodivergens emberek sokszor preferálják a „kis” fényeket, azaz sok kisebb fényforrást egy nagyobb helyett, melyeknek meleg vagy középmeleg fényük van.

Látássérültek számára ideálisabb, ha világos, jól megvilágított tereket tudnak navigálni, de az ilyen látszólag ütköző szenzoros igények esetén is lehetséges kompromisszum.

Maszkok

Egy másik tanulság, amit a Covid-járványból érdemes megtartani az élő vagy digitális közvetítés mellett, az a maszkhordás. Egyrészt a járvány még mindig tart, másrészt pedig ha nem is tartana, számos ember van meggyengült immunrendszerrel, krónikus betegségekkel, akik számára nem szerencsés egy influenza vagy hasonló vírus elkapása zárt térben.

Hasonlóan a parfümmentességhez nem lehet megmondani az embereknek, hogy mit rakjanak és ne rakjanak testükre, de lehet bátorítani a nézőket, hogy viseljenek maszkot a zárt terekben, vagy előadások alatt. Érdemes ezt egész évben támogatni, de különösen az ősztől tavaszig tartó influenza-szezonban. Ezen kívül fontos megoldani a termek megfelelő szellőztetését (mely a kérdőívben is felmerült, mint szenzoros aspektus).

Touch-tour

A touch-tour lehetőség arra, hogy emberek körbejárjanak egy termet/díszletet mielőtt elkezdődne egy előadás. Ez segít látássérült emberek számára hozzáférhetővé tenni a színpadot, illetve neurodivergens emberek számára hozzászokni a teremhez nyugodt körülmények között.

Mivel a Trafóban gyakran a közönség beengedése előtti utolsó pillanatig próba folyik, így ez a nehezebben kivitelezhető akadálymentesítési formák közé esik, és aránylag kevesebb ember venné igénybe, mint sok más javaslatot a listán, de említésre mindenképpen érdemes.

Halk fidget játékok elérhetővé tétele

Az előadásokat és várakozást akadálymentesebbé lehet tenni sok szorongással élő vagy neurodivergens ember számára, ha az intézmény bátorítja a fidget játékok használatát, illetve adott esetben biztosítja is őket. Érdemes olyan játékokat válogatni, amik nem jelentenek nagy költséget, illetve használatuk halk, minimálisan zavarja a többi látogatót. Ilyen lehet például az ujjmasszázs gyűrű, stresszlabdák, fidget spinner, fidget kocka, és még sok minden más.

Várakozás

A kérdőív visszajelzései alapján javaslom hogy igyekezzen a Trafó egy legkényelmesebb, stresszmentesebb várakozási helyzetet létrehozni. Ez jelenthet kényelmesebb ülőhelyek teremtését, szenzoros szoba létrehozását azoknak, akik nem tudnak hosszasan állni, vagy szenzorosan túlterhelődnek a tömegtől és zajtól. Nyilvánavalóan itt erősen dominálnak az épület fizikai adottságai, melyeken nehéz változtatni.

Mosdók

Tamponok, betétek és egyéb higiéniás eszközök

Javaslom, hogy minden (beleértve a férfimosdót is) mosdóba kerüljenek különböző erősségű tamponok, betétek, tisztasági betétek illetve nedves törlőkendők. Ez kényelmesebbé tenné a mosdó használatát általánosságban azok felé, akik menstruálnak, illetve nagy segítséget jelenthez azok számára, akik menstruációs szegénységben élnek.

Nemsemlegesítés

Ahhoz, hogy az intézmény hozzáférhető legyen transz és nembináris emberek számára, a mosdóknak nemsemleges tereknek kell lenniük. Ez jelentheti azt, hogy a korábban férfimosdóra kerül egy piszoár piktogram vagy kiírás, a korábban nőire pedig egy fülke vagy semmi. Mivel a szegregált mosdókra jogi előírások vonatkoznak, itt lehetséges, hogy kreatívnak kell lenni valamelyest.

Ha a meglévő rendszer nem is alakul át, mindenképpen javasolnám, hogy legyen kihelyezve valamilyen jellegű kiírás vagy matrica arról, hogy természetesen mindenki azt a mosdót használja, ami neki kényelmesebb, és az ő identitásának a leginkább megfelel, és ha bármilyen jellegű határátlépéssel találkozik ennek kapcsán, kit tud megkeresni.

Kinek elérhető a mosdó?

Néhány intézmény (mint például a Café Csiga) a bejárati ajtójukon nyilatkoznak arról, hogy a mosdójukat bárki használhatja, fogyasztástól függetlenül. Ez egy szép példa, aminek a követését én is javaslom. Mindenkinek joga van tiszta, rendezett mosdóban végezni a dolgát.

Ügyelők és stáb

A Trafóban előadások alatt mindig tartózkodik legalább két egyelő. Egy, aki a Házra „vigyáz”, egy pedig aki az előadást felügyeli. Az ügyelők és a személyzet kapott elsősegély-, tűzvédelmi- és defibrillátor kezelési képzést.

Fontos, hogy az ügyelők, illetve minden közönséggel érintkező munkatárs folyamatosan képezve legyen akadálymentesítés és hozzáférhetőség terén. A stáb elmondása alapján vettek már részt ilyen képzésen, például a defibrillátor használatával és elsősegéllyel kapcsolatban. Azt javaslom, folytatódjanak az ilyen továbbképzések, és készítsék fel az ügyelőket és munkatársakat arra, hogy hogyan kezelhetik a felsorolt helyzeteket:

• Hogyan kezelünk egy szorongás/pánikrohamot?

• Hogyan támogathatunk egy diszregulált embert?

• Hogyan kezelünk egy egészségügyi vészhelyzetet? (elsősegély, epipen használata, stb.)

• Hogy kezelünk egy nézők közötti konfliktust? (például, ha mások panaszkodnak, hogy zavarja őket, hogy valaki tikkel, feliratot olvas a telefonján, stb.)

• Hogyan kezeljük az ütköző akkomodációs igényeket?

• Hogyan kommunikálunk különböző igényű emberekkel? (felolvasórendszerrel kommunikálók, hallássérültek, hangfeldolgozási nehézségekkel küzdők, tolmáccsal vagy kísérővel érkezők)

• Vezető kutyákkal és támogató állatokkal kapcsolatos etikett

• Egyéni jelnyelvi tolmácsokkal kapcsolatos etikett

Mindezek mellett fontos, hogy az ügyelők és munkatársak megfelelő biztonsági hálóval rendelkezzenek, tudjanak hova fordulni, ha bizonytalanok, vagy határátlépést tapasztalnak. Érdemes erre egy rendszert előre felállítani, és később igények alapján finomítani rajta.

Jegyárak

„A fogyatékosság gyakran a szegénység oka és következménye. Ez nyilvánvalóan korlátozza a fogyatékkal élők lehetőségét arra, hogy időt töltsenek művészeti és kulturális intézményekben.” (Lazard, 2019)

A jegyárak az egyik leggyakrabban említett nehézség a kérdőív kitöltői között, bár voltak, akik emellett empatizáltak a Trafó pénzügyi helyzetével. Mivel valóban a jegyárak azok, amik egy jelentős akadályt gördíthetnek számtalan demográfiai csoport elé, ezért javasolnám megfontolásra különböző alternatív árazási rendszereket, mint a sliding scale vagy a pay what you can.

A fogyatékkal élők és kísérőik számára van lehetőség kedvezményes jegyet vásárolni valamilyen igazolvány felmutatása ellenében (hasonlóan a diák- és nyugdíjas jegyekhez). Míg ez remek kezdeményezés, javasolnám megfontolásra az igazoltatás elhagyását, mivel számos fogyatékkal élő ember nincs olyan kiváltságos helyzetben, hogy igazolást nyerjen, míg hátrányos megkülönböztetés ugyanannyira éri.

Lezárás

A tanulmányomban megvizsgáltam, mi az aktuális helyzet az akadálymentesítés terén itthon, külföldön, és specifikusan a Trafóban, elsősorban ez utóbbira koncentrálva. Szó szerint feltérképeztem a teret, összefoglaltam az interjúkat a stáb tagjaival, és idéztem a feldolgozott szakirodalomból.

Végül összeállítottam egy javaslatlistát, melyből a Trafó szabadon válogathat, hogy milyen formában tudja akadálymentesebbé és hozzáférhetőbbé tenni magát a kisebbségi csoportok, és mindenki számára azon elvek alapján, melyeket a bevezetésben megfogalmaztam. A kulturális intézmények akadálymentesítése természetesen további kutatást igényel, melyre bátorítanék minden érdeklődőt, A tanulmány megírása során sajnos nem volt alkalmam mélyebben beleásnom magam a hazai és nemzetközi helyzetbe, mely több interjút és feltárást érdemelne.

Konklúzióm az, hogy a Trafó jó úton halad az intézmény akadálymentesítése tekintetében, és bár a javaslatok listája nem rövid, és folyton bővül, ez egy olyan munka, amit sosem felesleges elvégezni.

Irodalomjegyzék

Csillag, Sára, Svastics, Carmen, Győri, Zsuzsanna, és Hidegh, Anna Laura. 2021. „A tökéletes Test mítosza: Az épségizmus mint a fogyatékossággal élő emberek munkaerőpiaci marginalizációját erősítő ideológia”. Socio.Hu Társadalomtudományi Szemle 11 (3):1-19. https://doi.org/10.18030/socio.hu. 2021.3.1.

Farkas, Jácint, és Petykó, Csilla. 2019. „Utazás az akadálymentesség, a fogyatékosság és a fenntarthatóság multidiszciplináris és bölcseleti dimenzióiba.” Turizmus Bulletin 19 (4). Budapest, Magyarország:13-22. https://doi.org/10.14267/TURBULL.2019v19n4.2.

Géczy, Dorottya. 2024. „Interszekcionalitás és szociálpszichológia: Roma LMBTQ+ Emberek identitáskrízisei és megküzdési stratégiái Magyországon”. Társadalmi Nemek Tudománya Interdiszciplináris eFolyóirat 14 (1):14-37. https://doi.org/10.14232/tntef.2024.1.14-37.

Jagoo, Crystal: „What is Inclusion?” 2024. URL: https://www.verywellmind.com/what-is-inclusion-5076061?print

Kafer, Alison. „Feminist, Queer, Crip”. 2013. Indiana: Indiana University Press.

Lazard, Carolyn. „Accessibility in the Arts: A Promise, and a Practice”. 2019. New York City: Recess.

Malson, Melanie. „A Nearly Comprehensive Guide to Creating an Accessible Theatre.” 2023. URL: https://blogs.gwu.edu/corcoran-next/students/melanie-malson/

Amikor a fővárosba költöztem, az anyám megtiltotta, hogy tüntetésekre járjak, mert elvisznek. Miért menjek én tüntetésre? Kiterítenek úgyis. Miért ne menjek tüntetésre? Kiterítenek úgyis.

A mellkasműtétemhez vezető út lassú volt és frusztráló. A legtöbb ember nem tudja, mi kell ahhoz, hogy itthon nemi megerősítő beavatkozáson essen túl az ember ha interszex vagy transznemű.

Bevásárlólista:

• egy-egy szakvélemény egy klinikai szakpszichológustól és egy pszichiátertől (100-200.000 Ft)

• hasi ultrahang (40.000Ft)

• 2 db vérlabor + vizeletvizsgálat (20.000Ft)

• EKG (8000Ft)

• mammográfia (32.000Ft)

• 2 db konzultáció a műtőorvossal (30.000Ft/alkalom)

• benzinköltség és szállásdíj (60.000Ft)

• mellkasműtét (1.200.000.Ft)

• minimum egy havi kiesett jövedelem

Amikor elmondtam anyámnak, hogy műtétem lesz, jobban fogadta, mint gondoltam. Huszonegy évig azt hitte, lánya van, és két éve szokja, hogy a gyerekének kell szólítania, erre a korábban-lánya-most-gyereke le akarja vágatni a melleit. Kicsit csalódottan azt mondta, hogy arra számított, megismerkedtem valakivel. Az izgalmasabb hír lett volna.

Az anyám kocsival vitt le Kiskunhalasra a műtétem előtti napon. Vicces módon azóta megismerkedtem valakivel, és a halasi ékszerboltokat jártuk eljegyzési gyűrűért. Megvacsoráztunk egy rusztikus étteremben, az utolsó vacsorám a melleimmel egy menüből összetákolt valami volt, mert kifogytak a vega opciókból.

Huszonkét évesen döntöttem úgy, hogy boldogabb lennék, ha a testem máshogyan nézne ki. Mérlegeltem az árat, a kockázatot. Rabok legyünk, vagy szabadok. Megkérdezték újra és újra pszichológusok, családtagok, barátok, orvosok. Mi van, ha megbánod? Mit fognak mások gondolni? Biztos? Biztos? Biztos? Biztos? Hát biztos bármi is az életben?

Mi van, ha megbánja? kérdezte a pszichológus. Ugyanaz, mint amikor bármi mást megbánok, mondtam. Mi más lenne? Az élet megy tovább. Bántam már meg kimondott és kimondatlan szót, lekésett buszt, frizurát, tetoválást, hogy megvettem azt a felsőt vagy nem vettem meg azt a nadrágot. Tanulunk. A haj visszanő, a mellek remélhetőleg nem.

A műtét után pár hónappal beszéltem a doktornővel. Én voltam az utolsó, akit Kiskunhalason műtöttek. Szülők tucatjai írnak neki levelet, könyörögnek, hogy folytassa, mert a gyerekük öngyilkos lesz, ha nem kap ellátást. Nem rajta múlik. Megtesz mindent. Nem rajta múlik. Aztán letartóztatták az altatóorvossal együtt, akivel mindössze egyszer beszéltem, de akkor kedves volt. Fel kellett venniük, milyen tetoválásaim vannak és hol, hogy a műtét után bizonyítsák, nem loptak el egyet sem (azt az egyet, amit megbántam, lelophatták volna).

A régi képeimen nem ismerem fel magamat. Semmit se bánok. Biztos, biztos, biztos, biztos. Amennyire bármi is biztos lehet az életben.

Egy barátom barátja azt mondta, az ő adójából én biztosan nem csinálhatok ilyet. Nem tudom, mit hisz. Hogy csak úgy TB alapon lehet életmentő beavatkozásokat csináltatni itthon? Végülis nagy nehezen beleegyezett, hogy tulajdonképpen megműttethetem magam a saját pénzemből a saját időmben a saját testemmel. Hálám örökké üldözni fogja.

A műtétem háromszor annyiba került, mint a jogosítványom. Az egyik nem érint senkit saját magamon kívül. A legtöbb ember észre sem veszi (eddig legalábbis senki se állított meg, hogy hé, hol vannak a melleid). A másikkal beülhetek egy fémdobozba, ami elképesztő sebességekre képes, és napi szinten többszáz embert érint az, hogy milyen döntéseket hozok tizedmásodpercek lefolyása alatt. Az egyiknél két szakember mérte fel a pszichés állapotomat és legalább hat orvos a fizikait, míg a másiknál a háziorvosom számokat olvastatott velem, és megkérdezte, horkolok-e.

Sok mindent szeretnék elmondani egy átlagembernek: hogy a térdprotézist többen megbánják, mint a nemi megerősítő beavatkozásokat. Hogy a transzneműség nem egy vallás, amibe téríteni szeretnénk. Hogy nem műtök át óvodásokat, de féltem a gyerekeket, akik nem látnak maguknak jövőt az országban, amin kívül a nagyvilágban nincsen számukra hely. Hogy én is ugyanúgy eltévedek a Nyugati aluljárójában, mint bárki más. Hogy mindig itt voltunk, és mindig itt leszünk, és ez nem egy fenyegetés, hanem szimpla tény.

Az apám felháborodottan meséli, hogy olvasta valahol, hogy egy pár főből álló kisebbségi csoport jogokat akar. Milyen csoport? Milyen jogokat? Nem tudni. Pedig igazán érdekelt volna. Végülis én is egy pár főből álló kisebbségi csoport tagja vagyok, és jogokat szeretnék. Ez is jogokat akar, meg az is jogokat akar. Valamiért mintha a jog fogyóeszköz volna, de ha ez így is van, a jogok többsége nem nálunk kötött ki, és nem is marad meg a kezeink között sokáig.

Mit kíván a magyar transznemű? Legyen béke, szabadság és egyetértés.

1. Kívánjuk a sajtó szabadságát, a propaganda eltörlését.

2. Felelős, méltóságteljes egészségügyi ellátást.

3. Önrendelkezés jogát.

4. Törvény előtti egyenlőséget nemi, szexuális, polgári és vallási tekintetben.

5. Töröljék a 33-ast!

6. Közös társadalombiztosítási teherviselést!

7. Az elnyomói viszonyok megszüntetését.

8. Semmit rólunk nélkülünk!

9. Gyorsabb kiszolgálást a Nemzeti Bankban, sietnénk.

10. Az egészségügyi ellátásért ne kelljen külföldre menni.

11. A politikai statusfoglyok szabadon bocsáttassanak.

12. Az Európai Uniós elveknek való megfelelést.

Túl sok jogot követelnék magamnak?

Te nem szeretnél dönteni arról, mi történik a testeddel? Hogy szeretnél gyereket, szeretnél abortuszt, szeretnél tetoválást, szeretnél új frizurát, nagyobb mellet, kisebb mellet, hajbeültetést, viagrát, antidepresszánst, fitymaszűkület-műtétet, egyenes orrot, hiszterektómiát, vaszektómiát, szeretnél esemény utáni tablettát, szeretnéd, ha nem verne meg a rendőr vagy az urad vagy az anyád, szeretnéd, ha nem tanítana az a tesitanár, akiről mindenki tudja, hogy fogdossa a diáklányokat? Szeretnél autót vezetni, nevet változtatni, összeházasodni, elválni, szeretnéd, ha hozzáférhetnél olyan szakemberhez, aki megmenti az életedet? Szeretnéd, hogy másfél milliót kelljen fizetni érte?

Ha mi nem házasodhatunk, nem változtathatunk nevet, nem hozhatunk informált döntéseket a testünkről, szerinted neked meddig hagyják majd?

A mi jogaink a te jogaid, kedves. A mi életünk a te életed. A mi testünk, az ő döntésük.

First they came for the Socialists, and I did not speak out—
Because I was not a Socialist.
Then they came for the Trade Unionists, and I did not speak out—
Because I was not a Trade Unionist.
Then they came for the Jews, and I did not speak out—
Because I was not a Jew.
Then they came for me—
and there was no one left to speak for me.
— Martin Niemöller (magyarul ugyanez itt)

Ha nem akarnád végigolvasni ezt az egészet, itt egy rövid összefoglaló

• a respectability politics fogalma - az a jelenség, amikor egy kisebbségi csoport tagja igyekszik megfelelni az elnyomó rétegnek azzal, hogy elkülöníti magát a közösség többi tagjától.

• példákat hozok rá, mint az a gondolat, hogy csak akkor vesznek komolyan minket, ha ilyenek-olyanok-amolyanak vagyunk

• kifejtem, hogy a valódi probléma a szisztematikus elnyomás

• a valódi megoldás a radikális elfogadás és összefogás: senkit nem szabad hátrahagyni - kivéve azokat, akik hátrahagynának másokat.

Miről beszélsz?
“[A respectability politics] olyan politikai stratégia, amelynek során egy marginalizált közösség tagjai tudatosan elhagyják vagy büntetik kulturális-politikai identitásuk vitatott aspektusait, az asszimiláció, a társadalmi mobilitás, és a többségi kultúra tiszteletének elnyerésének érdekében.” (Innen fordítva)

A magyar fordítása talán tisztelhetőség (tiszteletreméltóság) alapú politika vagy tiszteletalapú politika. A kifejezés az USA-ból származik, ahol a BIPOC közösségekben kezdődött diskurzus a jelenségről. Eredetileg a rasszizmusra alkalmazták, de később kiterjesztették más elnyomás-alapú szituációkra is. Erről bővebben itt. Más cikkeket találsz ebben a témában (sajnálatos módon csak angolul) itt, itt, itt és itt. Ha inkább videó formátumot szeretnél, ajánlom ezt, ezt, ezt és ezt.

De Borka, ilyet soha senki nem csinált senki soha!
Rengeteg példát lehet erre hozni mindenféle diskurzusból. Például ott az LGB Alliance akik úgy akarják megkülönböztetni magukat a többiektől, hogy ők nem fogadják el a transz közösséget. A feminizmusnak mindenféle ága ide tartozik, ami nem interszekcionális: azok a feministák, akik csak a fehér, ép, cisz, középosztálybeli heteró alloszexuális, alloromantikus, monogám nőkért küzdenek. Mi nem vagyunk olyanok, mint azok a férfigyűlölő kékhajú leszbikus feministák. Vagy mint azok az idegesítő kerekesszékes feministák akik folyton akadálymentesítést akarnak. Vagy mint azok a semmirekellő hajléktalan vagy szerfüggő nők. Vagy azok a fránya poliamor pánszexuális nők, akik mindenkit csak maguknak akarnak. Vagy azok a transz nők, akik lehet, hogy pisilni akarnak néha helyeken!

Az az elképzelés, hogy jobban elismernek majd minket, ha más kisebbségi csoportokat a busz elé lökünk, abszurd. A queer és transz közösségen belül is számtalan példát találunk erre a retorikára: én nem vagyok olyan, mint azok a fura transzok, akik nem csinálnak műtéteket vagy nem szednek hormonokat vagy nembináris transzneműek vagy túl hangosan és láthatóan transzneműek vagy gender-noncomformingok vagy transz nők de nem szőrtelenítenek vagy transz férfiak és hordanak szoknyát. Én normális vagyok.

A queer közösségnek pont az lenne a lényege, hogy túllépjünk ezeken a társadalmi konstrukciókon, arbitrális kategóriákon. Nincs “jó” vagy “rossz” módja annak, hogy valaki hogyan éli meg a nemi identitását, és nem fog senki se előrébb jutni azzal, hogy kirekeszt másokat.

A respectability politics az elnyomó réteg eszköze, az ő érdekük az, hogy egymás között veszekedjünk ahelyett, hogy egységes frontot alkotnánk. Klasszikus oszd meg és uralkodj: ha azt sugallják, hogy el fognak fogadni, csak legyél elfogadható (palatable) feminista vagy queer vagy transz vagy nő vagy bármilyen egyéb kisebbség. Nem téged utállak, hanem azokat az idegesítő LMBT embereket, akiknek mindenük szivárványos. És hirtelen te ott leszel, hogy igen, én nem vagyok olyan, mint azok az idegesítő szivárványos emberek.

Ki ne hallotta volna azt, hogy nekem nincs bajom a melegekkel, de minek kell az orrunk alá dörgölni a dolgot, minek kell felvonulás, vagy média reprezentáció vagy miért kell egyáltalán bármikor szembesülnöm azzal, hogy léteznek.

Ezek az emberek sose fognak elfogadni, akkor se, ha egyetértesz velük. Mert nem mondanak igazat. Ha nem lenne bajuk a melegekkel, nem lenne bajuk egyik meleggel sem. És még ha mindenben meg is felelsz nekik, akkor is bármikor elmozdíthatják a célt előled (moving the goalpost) egészen addig, amíg teljesen egyedül nem leszel, és azok az emberek, akik a közösséged és támaszod lehettek volna, eltűnnek mellőled, mert megtagadtad és cserbenhagytad őket a nagyobb társadalmi elfogadást keresve.

Több példát lehet találni erre az r/LeopardsAteMyFace subredditen, például ez vagy ez vagy ez a poszt. A név egyébként innen jön.

Don’t do áldozathibáztatás, kids
A respectability politics retorikája abszolút az áldozathibáztatásban gyökerezik. Ha nem lennél ilyen hangos vagy idegesítő vagy cringe vagy zavaró, akkor nem lenne részed ilyen elnyomásban. Ha megdobtak a felvonuláson az ellentüntetők, minek mentél egyáltalán oda, a felvonulás csak hátráltat minket a jogaink megszerzésében (ami egyébként nem igaz, a Pride fontosságáról bővebben itt). Én nem érdemlem meg az elnyomást, mert én rendes transz vagyok, nem úgy, mint a többiek. Én nem érdemlem meg az elnyomást, mert azt mondták az elnyomók, hogy ha csak elég rendes és halk és alkalmazkodó vagyok, akkor kisujjeskü engem meg fognak tűrni. És ha téged elnyomtak, az a te hibád, mert nem voltál elég komformista.

A valódi probléma
Tisztázzuk azért, hogy valódi gonosza ennek a történetnek az elnyomó: a patriarchátus, a nőgyűlölet, a transzfóbia, a homofóbia, a xenofóbia, az antiszemitizmus, a fasizmus, a szisztematikus elnyomás, a kormány, ami arra használja a közösségünket (a hajléktalanokkal, bevándorlókkal, különböző etnikai és vallási csoportokkal együtt), hogy felbujtsa velünk a népet, hogy ne vegyék észre, hogy kilopják alóluk az országot. És ez borzasztó szívás. Eleve meg van nehezítve az életünk napról napra, küzdhetünk a diszfóriával, a kirekesztéssel, a misgenderinggel, holtnevekkel. Ha valaha mondtál vagy gondoltál ilyet, nem téged hibáztatlak: én is megtettem már.

Ezt a kirekesztő retorikát önvédelmi eszköznek használják a kisebbségek egyes tagjai. Teljesen érthető, hogy védeni szeretnénk magunkat, hiszen borzasztó védtelenek és kiszolgáltatottak vagyunk és gyakran kétségbeesettek. De a saját közösséged vagy más kisebbségi közösségek megtámadása nem fog megvédeni. Ezért gondolom úgy, hogy a respectability politics a kisebbségi közösségek autoimmun betegsége, hiszen ahelyett, hogy a valódi veszélyforrást támadnák, saját maguk ellen fordulnak.

A mondanivaló
Azért írom ezt az egészet, hogy felhívjam rá a figyelmet: ezen az úton nem jutunk sehova. Az elnyomó nem fog megkegyelmezni senkinek, és az egyetlen módja a túlélésnek az, ha senkit nem hagyunk hátra.

Ha megbizonyosodunk arról, hogy a mozgalomban van helye a furcsa, kékhajú, autista kerekesszékesnek, a hangos leszbikusnak, akinek minden ruhája szivárványos, a szakállas transz nőnek, aki nem akar hormont szedni vagy műtéteket csináltatni, a transz férfinak, aki az anyakönyvi nevét használja és rózsaszín szoknyában jár, a plus-sized, nagyothalló, nembináris embernek, aki szeretne műtétet de nem szeretne hormont, az aszexuális, non-monogám cisz leszbikusnak, aki a transz párja mellett néha szeretne egyéjszakás kalandokat, az aroace srácnak, aki boldog queerplatonikus házasságban él a pán, muszlim férjével, és nem akar felvonulásra járni csak Animal Crossingozni, az anarchista agender goblinnak, aki kapitalizmusellenes zine-eket gyárt és urbexezik, a punk, gender-nonkomforming embernek, aki kipában és szoknyában megy szombatfogadásra, a kinky transz embernek, aki egyik kategóriába se fér bele, és napról napra változik a nemi identitása, a meleg, ADHDs roma srácnak, aki dragbe öltözik néha, és a mélyszegénységből érkező ciszheteró allo lánynak, aki józan alkoholista és egyedül szeretné leélni az életét a gekkóival és tengerimalacaival.

Ez a te véleményed, én azt csinálok, amit akarok, nem fogok hallgatni holmi autista nembináris leszbikus aktivistára, aki nem is olyan valid, mint én
Ok. Sok sikert, remélem, hogy az arcevő leopárdok társasága jobb lesz, mint az enyém. Én alátámasztottam és lehivatkoztam a “véleményemet”, ha ez és a szívhezszóló szavaim nem elegek, akkor ajánlom magamat, szebb jövőt, bort, búzát, békességet, jó étvágyat a bakancs-talphoz. (És legyél kedves előre letiltani Facebookon.)

A toleranciáról nagy vonalakban
Talán hallhattál már a tolerancia paradoxonról. Az a lényege, hogy ha valaki abszolút toleráns akar lenni, akkor tolerálnia kéne az intoleranciát, vagyis például egy elfogadó térnek el kéne fogadnia a kirekesztő tagjait, és mivel ezek kirekesztők előbb-utóbb kirekesztenek mindenki mást, és az elfogadó tér nagyon hamar az ellenkezőjére fordul.

A paradoxon megoldása: az egyetlen dolog, amit nem szabad tolerálni az intolerancia. Ha valakinek nincs más vétke, csak az, hogy nem úgy éli meg a nemi identitását, ami szerinted helyes (ami egyébként a részedről egy transzfób gondolat lenne), vagy “túl hangos”, vagy cringe, ez alapján nem lehet senkit se kirekeszteni. Az egyetlen dolog, ami kirekesztést érdemel, az a kirekesztő hozzáállás, a transzfóbia, a rasszizmus, a xenofóbia, a nőgyűlölet, a homofóbia, bifóbia, afóbia, és még sorolhatnánk.

Hogyan ismerjük fel a respectability politics-t?
Ha azt hallod, hogy “így nem fognak minket komolyan venni”, vagy a “nembináris emberek nem olyan igazi transzok, mint én”, biztos, hogy ezzel van dolgod. Hasonló a dolog az “I’m not like other girls” típusú gondolkodáshoz.

Ha valaki azzal érvel, hogy ezt vagy azt azért kéne csinálni vagy nem csinálni, mert különben még kevésbé fog minket kedvelni az állam vagy a cisz emberek, az respectability. Ha azt mondja, hogy igazad van, de ha ilyen mérgesen/laposan/hangosan/idegesítően mondod, nem fognak hallgatni rád vagy komolyan venni, az a kistestvére, a tone policing.

Ez mind szép és jó de mi a f*szt kezdjek vele?
Őszintén, nem tudom, mit lehet mondani egy olyan embernek, aki ilyen retorikát használ. Talán elküldheted neki ezt az írást. Vagy valamelyik cikket, amit belinkeltem. Talán megkérdezheted, hogy miért tartja helyénvalónak azt, hogy másokat feláldozzon a saját biztonságának reménye érdekében, amikor mindannyiunk biztonságát kéne szem előtt tartani. Miért ne lenne az a célunk, hogy mindenkit megóvjunk? A respectability politics történelmileg és tudományosan bizonyítottan nem működik. Itt az ideje annak, hogy elmélyedjünk magunkban, hogy miért végezzük a szemléletformáló, aktivista, közösségszervező munkát, amit végzünk, hogy mi kell ahhoz, hogy biztonságos, elfogadó tereket tudjunk létrehozni mind online, mind a való életben.

Hallgassunk azokra az emberekre, akik megélik ezeket a szisztematikus elnyomásokat, a fogyatékkal élőkre, a vallási és etnikai kisebbségekre, hallgassunk egymásra. Ne csak a saját magunk aktivistái legyünk, hanem a mindenkié. Ne az elnyomók kedvében akarjunk járni, ne akarjunk alkudozni, mert nem ez az út vezet a helyzet javulásához. Az első Pride lázadás volt. A múlt emberei keményen harcoltak, hangosak, idegesítőek és zavaróak voltak azért, hogy ma nekünk annyi jogunk legyen, amennyi. Ne hallgattassuk el saját magunkat, a saját diverzitásunkat, a sokféle igényünket és szükségletünket.

Igen, én is unom már ezt a beszélgetést. Igen, én is szeretnék már továbblépni ilyen vörös hering témákról, mint hogy a transz emberek pisilhetnek-e helyeken vagy sportolhatnak-e helyeken vagy hogy Amerikában a gyerekek cicaként kezdtek identifikálni (wtf). Ezek a reakcionista beszélgetések semmit nem fognak segíteni semmilyen közösségnek.

Szóvaltehátakkor
Bizonyosodjunk meg arról, hogy megtesszük a lépéseket azért, hogy úgy reprezentáljuk a közösséget, hogy az a reprezentáció egy pontos képet adjon arról, milyen sokszínűek vagyunk.

Sokkal-sokkal fontosabb az, hogy mindenki (mínusz intoleránsok, ugye) számára biztonságos teret teremtsünk, mint az, hogy megfeleljünk egy folyton-mozgó, lehetetlen elvárásnak amit olyan emberek támasztanak, akik sose akartak minket elfogadni.

Sokkal fontosabb mindenki biztonságára és jogaira ügyelni, mint szétdarabolni saját magunkat, hogy hátha ezzel az individuumok jobban járnak (nem fognak). Ismerjük az interszekcionális mozgalmak történetét, a saját közösségünk és jogaink történetét, és olvassunk könyveket, zineket, hangoskönyveket, cikkeket, tanulmányokat, visszaemlékezéseket arról, hogyan lehet nagyobb társadalmi elfogadást elérni úgy, hogy senkit se hagyjunk hátra. Mindig is itt voltunk.

Edukáljuk magunkat, edukáljunk másokat, vigyázzunk egymásra.

Szeressük egymást, gyerekek.

P.s.: Ezt a posztot üzenném szívből mindenkinek. Ha nem szeretnél linket nyitni, oldaltörés után találod a szöveget angolul és magyarul

Írta: genderqueerdykes on Tumblr

genuine piece of advice for punks, activists, and everyone else honestly: any form of leftist infighting is a waste of your time.

focus on the task at hand: improving living and quality of life conditions for your community. unionize. donate to food banks. cooperate with organizations like food not bombs to distribute free hot meals. volunteer at libraries. participate in homeless outreach. give people access to resources in your community. organize and participate in protests. create organizations, groups, and gathering spots for queer folk in your area who need safe places to go and find community.

help people find access to HRT, surgery and other gender affirming care. carry, hand out, and administer narcan (naloxone). help recovering people get to rehabilitation, methadone clinics and so on. help addicted people practice harm reduction and use safely. help give out menstrual kits to homeless and low income people who have periods. help people get into housing programs. help disabled people apply for disability (SSI and SSDI) and disability lawyers. help disabled people find work or income resources that are accessible to them. donate blood and/or plasma if you can. care for people with HIV and AIDS.

help people apply for food stamps, medicaid, bill and rent assistance. help disabled people find case managers and caregivers. call local lawmakers to voice your opinions on current events. advocate for disadvantaged queers in your area. establish and participate in mutual aid funds. spread awareness and advocate online. write about and share your experiences with disadvantages, abuse and other problems you've faced in life for who you are. gather and organize with people with shared experiences. start or volunteer at a community garden. deliver meals to the elderly. volunteer at a homeless shelter.

organize fundraisers for, spread awareness of, and donate to:

Palestine

Sudan

Congo

i don't care if someone's activism looks different from yours: there are a TON of ways to improve and make change in your and the global community. doing ONE of these is enough, finding a singular way to improve your community is a better use of your time than arguing. everyone can find ways to be good to each other.

rehashing the same talking points, reading between the lines, accusing someone of identifying with politics they've never advocated for, and making baseless accusations isn't helping. it's not fixing anything. mobilize. advocate. stand up for your community and its rights. take action. now. i mean it. we must.

help each other.

tanács punkoknak, aktivistáknak és őszintén, mindenki másnak: a baloldali belharc minden formája időpocsékolás.

koncentrálj a feladatra: a közösséged életkörülményeinek és életminőségének javítására. szervezkedj szakszervezetbe. adományozz az élelmiszerbankoknak. működj együtt olyan szervezetekkel, mint a food not bombs, hogy ingyenes meleg ételt osszanak. önkénteskedj könyvtárakban. vegyél részt hajléktalanok felkeresésében. adj hozzáférést az embereknek a közösségedben lévő erőforrásokhoz. szervezz és vegyél részt tüntetéseken. hozzatok létre szervezeteket, csoportokat és találkozóhelyeket a környéketeken élő queer emberek számára, akiknek biztonságos helyekre van szükségük, ahová elmehetnek és közösséget találhatnak.

segítsetek az embereknek HRT-hez, műtéthez és más nemi megerősítő ellátáshoz való hozzáférést találni. hordjatok magatoknál, osszatok és adjatok be naloxont (narcan). segítsetek a felépülő embereknek rehabilitációra, klinikákra stb. eljutni. segítsetek a függő embereknek az ártalomcsökkentés gyakorlatában és a biztonságos használatban. segítsetek menstruációs készleteket osztani hajléktalan és alacsony jövedelmű embereknek, akik menstruálnak. segítsen az embereknek bekerülni a lakhatási programokba. segítsen a fogyatékkal élőknek fogyatékossági és rokkantsági támogatáshoz folyamodni. segítsen a fogyatékkal élőknek olyan munkát vagy jövedelemforrásokat találni, amelyek elérhetőek számukra. adjon vért és/vagy plazmát, ha tudunk. gondoskodjon a HIV-fertőzöttekről és AIDS-esekről.

segítsen az embereknek szociális támogatás, számla- és lakbértámogatás igénylésében. segítsen a fogyatékkal élőknek esetmenedzsereket és gondozókat találni. hívja fel a helyi törvényhozókat, hogy kifejtse véleményét az aktuális eseményekről. állj ki a környéked hátrányos helyzetű queerek mellett. hozz létre kölcsönös segélyalapokat és vegyél részt azokban. terjeszd a figyelmet és légy szószóló az interneten. írj és oszd meg a hátrányos helyzetedről, a bántalmazásról és más, az életed során tapasztalt problémáidat azért, aki vagy. gyűlj össze és szervezkedj olyan emberekkel, akiknek közösek a tapasztalataik. indíts vagy dolgozz önkéntesként egy közösségi kertben. szállíts ételt időseknek. dolgozz önkéntesként egy hajléktalanszállón.

szervezz adománygyűjtést, terjeszd a hírt és adományozz

Palestine

Sudan

Congo

Nem érdekel, ha valakinek az aktivizmusa másképp néz ki, mint a tiéd: rengeteg módja van annak, hogy javíts és változtass a saját és a globális közösségeden. elég, ha ezek közül EGYET teszel, ha megtalálod az egyetlen módot arra, hogy javíts a közösségeden, az jobb időtöltés, mint a vitatkozás. mindenki találhat módot arra, hogy jót tegyen a másikkal.

ugyanazoknak a beszédtémáknak az ismétlése, a sorok között olvasás, valakit azzal vádolni, hogy azonosul egy politikával, amit soha nem támogatott, és alaptalan vádaskodásokat megfogalmazni nem segít. ez nem hoz rendbe semmit. mozgósítani kell. ki kell állni. kiállni a közösségért és annak jogaiért. cselekedni. most. komolyan mondom.

segítenünk kell egymásnak.